Nem tudják átadni a hivatalt, mert lepecsételte a rendőrség

Repejő |

<p>Idén júniusban kiegészítő választásokat tartottak a &nbsp;mezőlaborci járásbeli Repejő (Repejov) községben.&nbsp;</p>

Peter Cipka újonnan megválasztott polgármester azonban nem tudja átvenni az alig 150 lelkes falu irányítását a távozó Pavel Cipkától, ugyanis hétvégén betörtek a hivatalba, a rendőrség pedig, mint bűncselekmény helyszínét, lepecsételte azt.  „Most interregnum van. Én már nem vagyok aláírási joggal rendelkező képviselője a községnek, még ha nem is adtam át a hivatal, az új polgármester meg nem foglalja el a hivatalt” – mondta a távozó Pavel Cipka. „Nem tudom elfoglalni a hivatalt, mert azt a rendőrség lepecsételte. Hogy hívjam össze a képviselőket? És nem is akarom átvenni, amíg nem derül ki pontosan, mi tűnt el” – kontráz Peter Cipka. A feszültséget fokozza, hogy a betörő a poroltó tartalmát kifújta a községi számítógépre és az iratokra. Így lehet, hogy a gép használhatatlanná vált, illetve az iratok olvashatatlanná. Jana Migaľová, az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a rendőrök már biztosították a nyomokat, így, ha valamelyik polgármester kéri, akkor hivatalosan eltávolítják a pecsétet. Michal Kaliňák, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának szóvivője elmondta, a távozó polgármester bármilyen, a község területén levő helyiségbe összehívhatja az új képviselő-testület alakuló ülését. Ha ott leteszi az esküt, akkor onnantól a község legitim vezetője. Kaliňák a két polgármester megegyezését sürgette.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?