Nem szándékosan lőtt az iglói középiskolás

iglói lövöldözés
Igló |

A ma délelőtt történt balesetről először téves információk röppentek fel a sajtóban, többen is arra következtettek, hogy az amerikai iskolákból ismert ámokfutó lövöldözésről van szó. Később kiderült, hogy csak baleset történt, egy 13 éves diák az iskolai lövészszakkör során véletlenül fejbe lőtte osztálytársát.

 

Ahogy azt Jana Fedáková, a Svet Zdravia kórházhálózat szóvivője lapunknak elmondta, a helyszínre riasztott mentősök azonnal stabilizálták a fiatal páciens állapotát, és a szükséges vizsgálatok elvégzése után az iglói kórházba szállították. „A fejsérülést szendvedett fiatalembert mentőhelikopterrel átszállították a Kassai Egyetemi Gyermekkórház idegsebészeti osztályára, ahol tudomásaim szerint azonnal megműtötték” – nyilatkozta lapunknak Fedáková. Az operáció kimeneteléről a gyermekkórház vezetőségét is megkérdeztük, azonban nem voltak hajlandóak közelebbi információkat elárulni. Mint kiderült, a fiatal fiú az iglói Z. Nejedlého alapiskola hetedik osztályos diákja. Miroslav Nováček, a tanintézmény igazgatója lapunknak mindössze annyit mondott, hogy a médiában szétkürtölt hírek valótlanak, nem szándékos lövöldözés történt, hanem egy véletlen baleset. „Az iskola diákja a sportlövészet órán sebesült meg. A baleset pontos körülményeit jelenleg vizsgáljuk” – tudatta lapunkkal az igazgató. „A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak és megtették a szükséges lépéseket. A rendőrség ugyanakkor testi sértés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást” – tudatta lapunkkal Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?