Nem megy könnyen, de növelnék a Dunamente termékvédjegy fontosságát

Dunamente termékvédjegy
Komárom |

Jelenleg 20 vállalat birtokolja a védjegyet, amelyet az Alsó-csallóközi Társulás Helyi Akciócsoport és két másik szervezet ítél oda az arra érdemeseknek. Az ezzel és egyáltalán a LEADER programmal járó támogatásokat az állam miatt csak körülményesen kapják meg a cégek, de ez remélhetően változni fog a jövőben.

A „Podunajsko – Dunamente” védjegy a már 20 éves múltra visszatekintő LEADER programhoz kapcsolódik, amelyet talán még mindig nem ismernek eléggé az emberek. A kezdeményezésnek az a lényege, hogy a régióbeli vállalkozókat és embereket segítsék, támogassák – fejtette ki a védjegyről szóló sajtótájékoztatón Szalay Rozália, a 33 községet magába foglaló Alsó-csallóközi Társulás Helyi Akciócsoport elnöke, ill. Kolozsnéma polgármestere. A LEADER térség nagyobbrészt a Komáromi, s részben az Érsekújvári járásra terjed ki, ahonnan jelenleg 20 cég termékei viselik a megkülönböztető jelzést. Az elsők még 2017-ben kapták meg ezeket a minősítéseket. A vállalkozók általában ingyen árulhatják javaikat a rendezvényeken, ha ezt az adott önkormányzat támogatja. Maga az akciócsoport pedig társrendezője több nagyobb rendezvénynek is a régióban, így például a Komáromi Napoknak vagy a Bátorkeszi Borfesztiválnak.

Labancz Roland alelnök – és Bátorkeszi polgármestere – aláhúzta, a fogyasztói társadalom ma a helyi termékek rovására helyezi előtérbe a tucattermékeket. Ezt a trendet ugyan nagyon nehéz megfordítani, de mindenképp dolgozniuk kell rajta. A Dunamente védjegy a termelőnek egyfajta védelmet, a vásárlónak pedig garanciát ad.

Andrea Fialová menedzser kifejtette, 2016-ban az évekkel korábban kidolgozott stratégiájukra több mint 3 millió eurót hagyott jóvá az állam az alsó-csallóközi csoportnak, ez jelenti az ún. „nagy” LEADER-programot – míg a „kicsi” Nyitra megye támogatásaiból működik. Az elbírálások és a beruházások nagyon lassan zajlanak, de már több vállalkozó megkapta a maga vissza nem térítendő támogatását, amelyekből járműveket, sütőt, hűtőt és más műszaki eszközöket vettek. Szalay Rozália a tapasztalataik kapcsán ehhez hozzáfűzte, a csoportjuk által 2010-re kidolgozott stratégia megvalósításához szükséges pénz megítélése hosszú évekig elhúzódott az agrárminisztérium részéről. Tudni kell azt is, hogy a támogatások rész- és utófinanszírozást jelentenek, amelyek elbírálása szintén nehézkesen zajlik. Labancz Roland ezzel kapcsolatban elmondta, a gazdasági helyzet és bizonytalanság miatt előfordult, hogy a megítélt támogatás értéke menetközben lecsökkent – ráadásul, ahogy azt Szalay Rozália mondta, az emiatt előállt különbözetet is a vállalkozóknak kellett állniuk. Ugyanakkor mindannyian bizakodóak afelől, hogy lassan kiforrja magát a helyzet, s a védjeggyel rendelkező cégek száma megugrik majd a közeljövőben. Egyes LEADER-csoportok más környékbeli országokban

már önerőből is fenn tudnak maradni, s nincs szükségük külső támogatásra, ez pedig követendő példát jelenthet a szlovákiai társaiknak is.

Dunamente termékvédjegy
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?