Nem Losonc a hibás

Losonc. Pavol Rusko gazdasági miniszter szerint felkészületlensége miatt Losonc tehet arról, hogy nem kap állami támogatást ipari parkja megépítéséhez. Milan Markónak, Losonc polgármesterének a tárcavezető kijelentése kellemetlen meglepetést okozott. Szerinte korántsem ez az oka az állami támogatás elmaradásának.

A polgármester a sajtó számára eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy már idén március óta külön foglalkoznak az állami támogatás kérdésével. Ez az összeg azóta kétszer csökkent, a legutolsó megállapodás értelmében 60 milliót kellett volna kapnia Losoncnak. A csökkenés oka a polgármester szerint az, hogy a szakminisztérium egy adott összegből több támogatást akart szétosztani. Losonc mindezek ellenére ragaszkodott az igényléshez, a gazdasági minisztérium mindegyik felszólításának időben és a megfelelő módon eleget is tett. Szeptemberben, a korábbi minisztertől, Róbert Nemcsicstől még azt a választ kapták, hogy a város kérvénye minden követelménynek eleget tesz és azt tárcaközi egyeztetetésekre lehet bocsátani, hogy annak kiutalásáról döntés születhessen az októberi kormányülések valamelyikén. Marko az egyedüli problémát a két befektetni kívánó cég szándéknyilatkozatának egyenetlenségeiben látja. Erről a témáról mindkét befektetni kívánó vállalkozással tárgyalt, figyelmeztetve azokat az állami támogatás emiatti esetleges elmaradására. Losonc polgármestere nyilatkozatában megkérdőjelezi a szakminiszter kijelentését, mely szerint az önkormányzat felkészületlensége lenne az ok a támogatás elmaradására. „A tényt, hogy a gazdasági minisztérium új vezetése már nem támogatja a losonci ipari park létrehozását, meglepőnek tartom. A legutolsó személyes megbeszélésen Rusko úr zárszóként annyit mondott, hogy nem kívánja elvenni a pénzt, adni akar, de akkor a tervezetet át kell dolgozni a minisztérium tanácsai szerint” – szögezte le nyilatkozatában Milan Marko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?