Pozsony csatlakozik azon városokhoz, amelyek szilveszteri tűzijáték nélkül köszöntik az új évet – tájékoztatott Peter Bubla, a főváros szóvivője. A döntésre gazdasági és ökológiai megfontolásból jutottak.
Nem lesz szilveszteri tűzijáték Pozsonyban
„A költségvetésben lévő hiány mindannyiunkat spórolásra kényszerít, az égbe lőtt több tízezer euró pedig az a tétel, amely máshonnan hiányozhat” – mondta. Hozzátette, egyre több kérés érkezik a városhoz azt illetően, hogy békében, petárdák nélkül szeretnék köszönteni az új évet.
A Hviezdoslav téren, a Szlovák Nemzeti Színház épülete előtt lesz visszaszámolás, a karácsonyi vásár hajnali két óráig tart nyitva. A „Bratislava s rokom 2024” felirat pedig újév napján is kivilágit majd – fűzte hozzá a szóvivő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.