Nem lesz ingyenes a lomtalanítás Érsekújvárban

Érsekújvár |

<div>Szigorította a szállítási feltételeket a Brantner közterület-fenntartó vállalat.&nbsp;</div>

Elsősorban a biológiai hulladékot és a háztartási szemetet szállították el az idei tavaszi nagytakarításkor a Brantner Nové Zámky közterület-fenntartó vállalat dolgozói. A lakosoknak ezentúl az építkezési törmeléket és a gumiabroncsokat saját költségükön kell a gyűjtőudvarba szállítaniuk.  A város lapjában rövid összefoglalót közöltek arról, hogy ebben az évben csaknem 443 tonna hulladékot szállítottak el a városból, ebből 120 tonna biológiai hulladékot. A tavalyi tavaszi nagytakarításkor száz tonnával kevesebb szemetet takarítottak el a házak elől. 2015ben 291 tonnát, 2016-ban 333 tonnát. A Brantner cég idén úgy döntött, a lomtalanítást végző vállalkozókat kötelezi arra, hogy az ipari hulladékot maguk szállítsák el a városi, Vág menti utcában lévő gyűjtőudvarba. Az építkezési törmeléket, a régi ablakkereteket, kiszolgált háztartási, műszaki berendezéseket rendszerint azok a cégek szállítják el saját költségen, melyek a felújítási munkát végezték. Ez nem a város feladata. A Vág menti utcában lévő udvar munkanapon 7-től 18 óráig, szombaton 7-től 14 óráig van nyitva. A gumiabroncsokat az autószerelő műhelyekben adhatják le ingyen a lakosok. A város ezek az elszállítását sem vállalja. A gyűjtőudvarban kizárólag azok adhatják le ingyen a hulladékot, akiknek állandó lakhelyük Érsekújvárban van, a leadott szemét súlya nem haladhatja meg az évi 250 kilót, nagyobb mennyiségnél már fizetni kell a szolgáltatásért úgy, mint a vállalkozóknak. A biológiai hulladék leadása bármilyen mennyiségben, továbbra is ingyenes.  Érsekújvárban továbbra is komoly problémát okoznak azok a vállalkozók, akik az éj leple alatt a lakótelepi konténerekbe pakolják a dobozokat, feleslegessé vált csomagolóanyagokat. Nem kis felfordulást okoznak azok a munkások is, akik a panelházakban végzett felújítási munkák során a társasházak bejáratánál hagyják a régi mosdókat és falburkolatokat.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?