Nem kötelezik az önkormányzatokat a vitatott utcanevek megváltoztatására

Várna k

Nem kötelezik az önkormányzatokat arra, hogy megváltoztassanak egyes megkérdőjelezhető utcaneveket vagy közterületek elnevezését. A parlamenti képviselők a szerdai szavazáson elutasították az önkormányzatokról szóló törvény módosítását. A módosító javaslatot Tomáš Valášek független képviselő terjesztette be.

Valášek indítványozta, hogy meg kell változtatni az utca vagy a közterület nevét, ha azt egy bűnös rendszer képviselőjéről nevezték el. Azzal érvelt, hogy a hatályos jogszabályok szerint az önkormányzatoknak nem kötelességük megváltoztatni az utca vagy a közterület nevét, ha azt 2020. december 1-je előtt nevezték el.

„Míg a rendelet megtiltotta, hogy utcákat és közterületeket nevezzenek el a fasiszta vagy kommunista rendszerek képviselőiről, azt lehetővé tette, hogy azoknak az önkormányzatoknak, amelyek korábban nevezték el az utcákat, ne kelljen megváltoztatniuk ezeket az elnevezéseket. Várna (Varín) önkormányzata is ezzel érvel, amikor azt mondja, hogy nem köteles átnevezni a Tisóról elnevezett utcát” – fogalmazott nemrég.

A Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége közölte, csalódott a képviselők hozzáállása miatt. Felszólítja azokat a képviselőket, akik a javaslat ellen szavaztak, vagy tartózkodtak a szavazáskor, hogy ne vegyenek részt a holokauszt áldozatainak emlékműveinél vagy a Szlovák Nemzeti Felkelésben elesett partizánok emlékműveinél tartott megemlékezéseken, továbbá a felégetett szlovák falvak civil áldozatainak vagy a kommunizmus áldozatainak tiszteletére szervezett megemlékezéseken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?