Nem kérnek az összeolvadásból

Komárom
Komárom |

A komáromi magyar Speciális Alapiskola iskolatanácsa elveti a szlovák Összevont Iskolával történő összevonást, ám elfogadja a Bátorkeszin működő kihelyezett tagozat leválasztásának tervét. Az Összevont Iskola igazgatója az iskolatanácsuk ülését követően óvatos hangú nyilatkozatot adott ki.

A komáromi magyar tannyelvű Speciális Alapiskola iskolatanácsa lényegretörő és szűkszavú levélben értesítette a Nyitrai Járási Hivatal Oktatási Osztályát (OÚN-OŠ) a keddi ülésük eredményéről. A Monozlai Vendel elnök által jegyzett szöveg szerint a testület elutasítja a hivatal azon szándékát, miszerint megszüntetnék az alapiskola jogalanyiságát, illetve az intézmény részét képező iskolaklubot és étkezdét. Ugyanakkor egyetért azzal, hogy a Bátorkeszin működő kihelyezett tagozatot leválassza az iskolájukról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hivatal ezt a tagozatot a helyi alapiskolába olvasztaná be valamilyen módon, amely javaslattal azonban nem ért egyet az önkormányzat.

Jól működő intézmények

A szlovák Összevont Iskola részéről Nina Poláková igazgató is közzétett egy hivatalos közleményt, amely szerint az ő iskolatanácsuk is elküldte az állásfoglalását az OÚN-OŠ részére. Az óvatosan megfogalmazott szöveg szerint a hivatal racionalizációs javaslata több pontból áll, ezért ezt az eljárást nem kell egyoldalúan felfogni, s nem helyénvaló az elhamarkodott cselekvés sem. Az OÚN-OŠ teljesen megszüntetné az iskola egyik szervezeti egységeként működő Vasút utcai alapiskolát és óvodát, amely a kórházban ápolt gyermekeket részesíti oktatásban. „Olyan intézményről van szó, amelynek 55 éves múlt van a háta mögött“ – emeli ki az igazgató által jegyzett szöveg. Mint ismert, az OÚN-OŠ a magyar intézményt besorolná a most még csak teljesen szlovák tannnyelvű Összevont iskola alá szeptember 1-től kezdődően. Poláková megjegyzi, a magyar iskola ugyanúgy és ugyanott működne, mint eddig. „Viszont ez nagyon érzékeny kérdés, mivel elsősorban mentálisan sérült diákokról van szó, akiket jelenleg két minőségi, működő és önálló speciális iskolában oktatnak“ – olvasható a szövegben, amely szerint emellett pedig nagyra tartják a magyar kollégákkal ápolt jó kapcsolatokat és velük való többéves együttműködést, valamit remélik, hogy a helyzet megoldása mindkét iskola összes alkalmazottjának, szülőjének és diákjának javát fogja szolgálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?