Nem keresik tovább a zselízi férfit a Himalájában

Zselíz/Digboche |

<p>Hazautaznak a Princzkel Tamás keresésében részt vevő mentőexpedíció tagjai. Az alapos helyszíni kutatás sajnos nem volt eredményes, a rejtélyes eltűnés végére nem sikerült pontot tenni &ndash; tájékoztatta a 4bakancs hegymászó portált Kollár Lajos, a magyar expedíció kapcsolattartója.</p>

A zselízi Princzkel Tamás több mint egy éve kerékpárral indult világ körüli útra. Két hónapja érkezett Nepálba, ahol Dingboche-ban április 20-án rejtélyes körülmények között nyoma veszett. Két hete a család tagjaiból és két magyar hegymászóból álló csoport is a keresésére indult. Korábban a helyi rendőrség, egy helyszínen tartózkodó szlovák hegymászó és egy lengyel pár is átkutatta a környéket, de nem sikerült a férfi nyomára bukkanniuk. Princzkel Tamás személyes holmiját, útlevelét, pénzét, mászási engedélyét és felszerelését hátrahagyva távozott szálláshelyéről. Csupán mobiltelefonját vitte magával, amely eltűnése után is kicsengett, de a rendőrök nem tudták lokalizálni. Március elején felröppent a hír, hogy a nepáli kormány a hasonló esetek elkerülésére ingyenes SIM-kártyát ad a magányosan vagy vezető nélkül túrázóknak, a terv azonban nem valósult meg.

Princzkel Tamás eltűnése egyébként nem egyedi eset. Egy helyi idegenforgalmi iroda munkatársa elmondta, turistacsoportokat vagy hegymászók ellen ebben a térségben az elmúlt években 25 támadás történt. A helyzet az utóbbi hónapokban annyira súlyossá vált, hogy három eltűnt turista (a 2010-ben eltűnt Aubrey Sacco, a 2012-ben eltűnt Zisimos Souflas és a 2013-ban eltűnt Matt Alpress) hozzátartozói április 24-én egy Katmanduban tartott sajtótájékoztatón hívták fel a közvélemény figyelmét a Nepálban egyre gyakrabban eltűnő személyekre és az egyedül túrázás veszélyeire. Mindenkit lebeszéltek arról, hogy társak nélkül, magányosan induljon Nepálba. A 2013-ban eltűnt Matt Alpress Ausztráliából indult útnak. Novemberben veszett nyoma az Annapurna régióban. Egy ausztrál hírportál szerint a napokban találtak egy holttestet, amelyet ugyan még nem azonosítottak, de a mellette talált felszerelés az eltűnt ausztrál férfié volt. A 4bakancs hírportál szerint ugyancsak a napokban, Katmandutól húsz kilométerre a rendőrség egy háromtagú bandát tartóztatott le, melynek legidősebb tagja 23 éves. Egyikük – egy helyi húsbolt tulajdonosa – kinézte magának az egyedül túrázó, főleg idősebb embereket, akiket társai kifosztottak. Márciusban egy kisebb amerikai csapatot, áprilisban egy izraeli férfit raboltak ki.

Princzkel Tamást családtagjai és a hegymászók mellett a helyiek is intenzíven keresték. Helikopteres keresést is szerveztek, a helyi televízióban pedig egy felhívást tettek közzé az eltűnéséről, de nem sikerült a zselízi férfi nyomára bukkanni. A magyar expedíció tagjai attól tartanak, hogy ő is bűntény áldozata lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?