Nem igazolódott be a majomhimlő-fertőzés a kórházban kezelt betegnél

majomhimlő

Nem igazolódott be a majomhimlő gyanúja az eperjesi Reiman Egyetemi Kórházban kezelt páciensnél. A laboratóriumi vizsgálat eredménye negatív lett, tájékoztatott Ján Mikas országos tiszti főorvos.

Mikas elmondta, összesen öt mintát vizsgáltak meg, az összes eredmény negatív lett. „Bár a tünetek vagy a páciensek kórtörténete a legtöbb esetben nem utalt arra, hogy majomhimlős a beteg, de a biztonság kedvéért minden pácienstől mintát vettek” – tette hozzá Mikas.

Az országos tiszti főorvos közölte, mivel a majomhimlővel fertőzött embereket előítéletek veszik körül, nagyon körültekintően járnak el a gyanús vagy megerősített esetek kezelése során. „Ha valakiről kiderül, hogy fertőzött, a félrevezető tudósítások pedig azt hangsúlyozzák, hogy a betegség szexuális úton terjed, az – gyakran visszafordíthatatlanul – árt az illető megítélésének” – figyelmeztetett. Ezért a szakember hangsúlyozta, oda kell figyelni arra, hogy az érintetteket ne lehessen azonosítani. Mikas hangsúlyozta, a majomhimlő nem kifejezetten szexuális úton terjedő betegség.

Mikas tájékoztatása szerint a nem körültekintő eljárás az illetékes egészségügyi dolgozók számára is megnehezíti, hogy elvégezzék a szükséges járványügyi vizsgálatokat. „Az emberek félni fognak attól, hogy őszintén tájékoztassák azokat, akikkel közeli kontaktusban voltak, vagy beszéljenek arról, hol és hogyan fertőződtek meg” – zárta a tiszti főorvos.

A majomhimlő vírusos zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség. Először 1970-ben észlelték embereken, Kongóban. A majomhimlőt a vírussal fertőzött állattól, embertől vagy fertőzött tárgyakkal való érintkezés útján lehet elkapni.

Majomhimlős eseteket már több európai országból, köztük Csehországból, Ausztriából és Magyarországról is jelentettek, de Afrikán kívül eddig kevés ember fertőződött meg.

A betegséggel szemben a himlő elleni oltás véd. Szlovákia 2000 adag oltóanyag beszerzését tervezi, és csak a fertőzésveszélynek kitett közeli kontaktszemélyeket oltják be saját kérésükre, valamint a munkájuk miatt kockázatnak kitett egészségügyi dolgozókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?