Rakovická Veronika és Pasztorek Peter a fiuk betegsége miatt indították el a vállalkozást
Egyre többen keresik a glutén-, tej-, tojás- vagy cukormentes ételeket, amire már a vendéglátás is reagál. Dunaszerdahelyen több olyan vállalkozás működik, amely személyes érintettségből indult és ma már távolabbról érkező vendégeket is vonz.
A gluténmentes éttermek, étkezőhelyek bemutatását Dunaszerdahelyen a városi közétkeztetést ellátó társaságnál, a Gastro DS-ben kezdtük. Sorozatunk második részében további három ilyen helyet ismerhetünk meg, amelyekben az a közös, hogy a tulajdonosok egyik családtagjánál kiderült az érintettség.
A VEGAMAMA étterem gondolata azután született meg, hogy Bognár Barbora áttért a vegán életmódra. A szakácsként dolgozó édesanyja, Kiss Barbora a lánya miatt kezdett speciális, a hagyományostól eltérő ételeket készíteni, amiket a család többi tagja is szívesen fogyasztott. Elhatározták, hogy vegán éttermet nyitnak, de még a megnyitás előtt felfigyeltek rá, hogy egyre nagyobb az igény a gluténmentes ételekre.
„Az alapanyagokból évekkel ezelőtt nem volt olyan nagy választék, mint most, komoly kihívás volt úgy összeállítani az étlapot, hogy vegán és gluténmentes is legyen, de a tejérzékenyeknek is megfeleljen. Mivel a tejfehérje- és a tejcukorérzékenyekre is gondolni kell, ezért csak növényi tejet és alapanyagokat használunk, hogy mindenki választani tudjon”
– hangsúlyozta Kiss Barbora. Meglepődve tapasztalta, hogy a nő és férfi vendégek aránya 35-75%-ban oszlik meg, de nem kizárólag a húsmentes ételek miatt járnak, hanem elmondásuk szerint az étteremben készült ételek kíméletesebbek az emésztés szempontjából, de sokan a különféle ételintoleranciák miatt étkeznek rendszeresen itt.
A szakácsnő kiemelte, a főtt ételek mellett többféle bowl, vagyis zöldséges tál kapható náluk, tehát bármilyen allergiára lehet megoldást találni, egyszerűen úgy, hogy az adott hozzávalót kihagyják az étel összeállításánál. A húsból származó fehérjét legtöbbször babbal, szójával helyettesítik, de olyankor odafigyelnek, hogy aki ezekre allergiás, a másik főételből tudjon választani. A leves és kétféle menü mellett minden nap van desszert is és heti kínálatban valamilyen saláta. A keresztszennyeződés elkerülése végett minden alapanyag, tehát a fűszerek is gluténmentesek.
A desszertek, édességek cukormentesen vagy kevés nádcukorral készülnek, a cukorpótlókat a mellékhatásaik miatt kerülik. Az étteremben ételt előre rendelni lehet, de csak személyes átvétellel, kiszállítás nincs és egyelőre nem is tervezik bevezetni ezt a szolgáltatást, mert nem szeretnék a mennyiséget növelni a minőség rovására. A leves 1,40 euró, a főétel és a heti ajánlat 5,70 euró, a desszert pedig 2,70 euró. Az étterembe Budapestről, Galántáról, Győrből is érkeznek visszatérő vendégek.
A Pizzelia tulajdonosai, Rakovická Veronika és Pastorek Peter azután nyitották meg a lisztérzékenyek diétájába beilleszthető pizzát kínáló vállalkozásukat, hogy a fiuknál megállapították a cöliákiát.
„Mivel azt tapasztaltuk, hogy otthon gond nélkül meg lehet oldani a főzést, de nem nagyon lehet számára fogyasztható ételt rendelni, a férjem pedig szakács, úgy döntöttünk, megpróbáljuk a gluténmentes pizzát, ami a gyerekek nagy kedvence”
– mondta el Rakovická Veronika. Kiemelte a keresztszennyeződés problémáját, ami egy hagyományos étterem konyhájában mindig előjön, ezért általában nem tudják vállalni a teljesen gluténmentes ételek készítését.
„A szálló liszt okozza leginkább a gondot, ezért itt nem is készülhet más étel, de mivel sok vendég rákérdez, hogy van-e az alapanyagokban szója, tojás, tejtermék, amelyek szintén gyakori allergének, ezért nemcsak gluténmentesen, hanem teljesen vegán módon is el tudjuk készíteni a pizzát”
– magyarázta. A Pizzelia kínálata nagyon hasonlít egy átlagos pizzériáéhoz, csak a felhasznált alapanyagok különbözőek. A három éve működő, elvitelre és a városban kiszállítással rendelhető pizza jó híre messzire eljutott, vannak állandó visszatérő vendégek, de vannak olyanok is, akik a hétvégi kirándulást Dunaszerdahelyre tervezik, hogy megállhassanak a gluténmentes pizzáért, akár Budapestről, Komáromból, Nyitráról, Érsekújvárból vagy Nagyszombatból, valamint a fürdőbe érkező csehországi turisták is felfedezték már a Pizzeliát maguknak. A pizzériatulajdonos azt is elmondta, hogy fontos tudatosítani, hogy a gluténmentes lisztek, lisztkeverékek akár ötször-tízszer annyiba kerülnek, mint a búzaliszt, illetve a vegán alapanyagok is drágábbak a hagyományos termékeknél, ezért ez az azokból készült pizzák árában is megmutatkozik. Hozzátette, aki viszont náluk vásárol, az mindezzel tisztában van.
A Dunaszerdahelyen található Veronika’s Free Cakes cukrászda a különféle ételallergiákkal, elsősorban cöliákiával, tej- és tojásallergiával vagy inzulinrezisztenciával élőknek kínálja termékeit. Hoboth Veronika édesanyja betegsége miatt kezdett el gluténmentes édességeket készíteni közel 10 évvel ezelőtt kedvtelésből.
„Eredetileg közgazdasági végzettségem van, de időközben gyermekem született és el kellett döntenem, hogy visszatérek-e a munkahelyemre vagy az új hobbimból fogok megélni. Az utóbbit választottam”
– mondta Veronika. Cukrász végzettséget szerzett, Nyékvárkonyon műhelyt létesített, később megnyitotta a dunaszerdahelyi cukrászdát. A Veronika’s Free Cakes-ben 100%-ban gluténmentes termékeket kínálnak, továbbá tojás-, tej- és hozzáadott cukortól mentes, valamint raw, vagyis nyers tortákat és süteményeket.
„Kizárólag növényi alapanyagokkal dolgozunk, állati eredetű tejet, vajat vagy más tejterméket egyáltalán nem használunk. A raw édességek alapja datolya, mogyoró, kesudió, kókuszreszelék, víz és kakaó felhasználásával készül. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz a fagylalt sem, amit szintén magunk készítünk”
– sorolta. Azt tapasztalja, egyre többen vannak, akiknek valamilyen intorleranciájuk van, gyakran keresik fel egyéni kérésekkel, számos esetben szakorvos által írt tiltólistás alapanyagok listájával érkeznek a megrendelések. A műhelyt kétfelé osztották, az egyik részben a vegán és tojásmentes, a másikban a tojásos termékek készülnek, külön edényekben, eszközökkel, hogy a keresztszennyeződést is kiküszöböljék. Arra is garanciát adnak, hogy sem a sütik, sem a fagyik nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, cukorpótlót is csak nagyon minimális mértékben használnak, külön kérésre pedig azt is kihagyják a termékekből. A cukrászdában csak növényi alapú tejet használnak, tehát a kávés italokat is azzal szolgálják fel. Veronika hozzátette, mivel sem a városban, sem a környéken nincs mindenmentes cukrászda, a termékeik iránt viszont egyre nagyobb a kereslet, ezért sok a visszatérő vendégük, például Galántáról, Szencről, Győrből, de még Budapestről is rendszeresen ellátogatnak hozzájuk.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.