Nem csökken a fertőzöttség a Galántai járásban

koronavírus
GALÁNTA |

A két héttel ezelőtti adatokhoz képest lényegesen nem változott a fertőzöttségi arány a Galántai járásban.

A két héttel ezelőtti értékekhez hasonló adatokat mértek a Galántai járásban a múlt héten is. „A hatodik naptári héten 2046, a hetediken 2065 volt a fertőzöttek száma, tehát szinte egyforma adatokat mértünk, de semmiképpen nem mondhatjuk el, hogy csökken a fertőzöttség a régióban” – hangsúlyozta Iveta Šuleková, a Regionális Közegészségügyi Hivatal tisztiorvosa. A múlt héten 3 óvoda és 16 óvodai csoport volt karanténban. Két óvodában az influenzajárvány miatt kellett elrendelni a bezárást. Egy alapiskolát kellett teljes egészében vesztegzár alá helyezni, valamint 72 alapiskolai osztályt. Tíz középiskolai osztály ugyancsak karanténba került a koronavírus-fertőzés miatt. A járásban az oltási arány sem változott jelentősen. A védőoltás első adagját a lakosság 56, a másodikat 55, a harmadikat 33 százaléka kapta meg. Az ötven évnél idősebbek körében 74,1 százalék az átoltottság aránya. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?