Nem biztos, hogy önként választotta a halált

Vasárnap reggel 6 óra 12 perckor az érsekújvári szódagyár közelében sínekre feküdt a 19 éves Dzsina. A mozdonyvezető szerint hallotta a vonat zakatolását és a leadott figyelmeztető jelzést is, hiszen fejét előbb felemelte, aztán arcát nyomban a halál felé fordította. A vizsgálat befejeződött, a rendőrségi jelentés szerint a lány önként vetett véget életének. A községben és a környező tanyákon élők közül többen úgy tudják, Dzsina utalt a közelgő végre. Ám egyre többen azt beszélik: valaki a halálba segítette a lányt.

– Egy évvel ezelőtt ismertem meg, nagyon kedves, csinos lány volt. A környező tanyákon élők jól ismerik egymást, mi jó szíve miatt is szerettük. Haragosa nem volt. Ám amióta néhány héttel ezelőtt Pozsonyból visszatért Harasztra, kedélyállapota olyan volt, mint az időjárás. Hol derűs, hol kedvetlen, sőt, nagyon szomorú is volt. És gyakrabban nyúlt a pohár után. Ennek persze biztosan oka volt, ám gondjait soha nem részletezte. Hiába mondogatta, azért iszom, hogy felejtsek. Nem faggattuk, nem figyeltünk rá eléggé. Hiba volt, de most már késő... Sajnos, nem jutott el a tudatunkig, hogy ezek a megjegyzések esetleg segélykérő jelzések voltak. Az viszont nyílt titok, hogy a szüleivel a viszony nem volt felhőtlen, mondhatni rossz volt. Nem lakott otthon, volt élettársának édesanyja fogadta magához. Noha lakásuk árát ő fizette ki, nem lakhatott otthon – meséli az elhunytat jól ismerő asszony.

– Barátok voltunk, Dzsina nagyon szép és vidám lány volt. Gyakran szórakoztunk együtt, bár az utóbbi napokban mintha gondterheltebb lett volna. A szombati érsekújvári velencei éjszakán találkoztunk, táncoltunk is. Csak hát én más társasággal voltam, ezért haza is velük mentem. Elköszöntem tőle, s még hallottam, ahogy a barátok hívták, menjenek haza együtt. Nevetve hárította el az ajánlatot, olyasvalamit mondott, hogy utoljára bulizik még egyet. Nem sejtettük, hogy nem látjuk többé – emlékezik Gábor, majd megjegyezi: nem volt ellensége, mindenki szerette. Amikor viszont Dzsina munkahelye iránt érdeklődünk, beszélgetőtársaink nem sokat mondanak.

– Erről soha nem beszélgettünk. Igaz, amióta megtörtént a tragédia, sok mindent hall az ember. Ám ha többre kíváncsiak, beszéljenek Tímeával, Dzsina legjobb barátnőjével – jegyzi meg Gábor édesanyja.

Csapó Ferenc Bajcs polgármestere tudja kiről van szó, nyomban intézkedni kezd. És telefonon megbeszéli a találkozót Tímeával.

– Maradj ott, ahol vagy, azonnal autót küldök érted Érsekújvárba, a községi hivatalban leszünk – tudatta vele, majd elkísért bennünket Gőgh Máriához, aki otthont adott Dzsinának, s azt követően a szüleihez is.

– Jókedvű lányka volt, Anyusnak, Apusnak szólított minket. Két évvel ezelőtt a fiammal élt együtt, de kilenc hónap elteltével vége lett a szerelemnek. A gyerekek szakítottak ugyan, de nem volt harag közöttük, barátok maradtak. Dzsina Pozsonyban élt, mindenki sejtette, mi a „foglalkozása” – (nem értjük, miért ad a szónak furcsa nyomatékot), de azt is, hogy anyagilag támogatja hozzátartozóit. Sőt, amikor meg lehetett venni ezeket a lakásokat, ő fizette ki a 22 ezer koronát. Nem tudom, miért került összetűzésbe a szüleivel, annyi biztos, hogy itt lakott nálunk. És mert a végzetes nap előtt én láttam utoljára, engem kértek fel a holttest azonosítására. Azóta csak sírok és nem alszom – közli őszintén Gőgh Mária, de Dzsina rejtelmes foglalkozásáról ő sem akar beszélni. Elismétli azt, amit már tudunk: több éve Pozsonyban tartózkodott, öt–hat héttel ezelőtt visszatért a tanyára. És mert elfogyott a pénze, eladogatta aranygyűrűit. Egy nyaklánca maradt csupán, az aranykeresztről azt mondta, hogy az a vésztartaléka. Úgy tudom, az ékszer eltűnt.

Dzsina édesanyjával anyósa házában beszélgettünk. A fájdalomtól megtört asszony, de a család többi tagja is kételkedik abban, hogy a lány öngyilkos lett. – A kislányom maga volt az élet. Igaz, vitatkoztunk, veszekedtünk, de csak amiatt, mert rossz társaságba keveredett. Tudtuk, hogy a testét árulja, ezt kifogásoltuk. Ugye elhiszi, hogy nem akartunk rosszat neki? Féltettük, hiszen nemcsak a fővárosban, hanem Csehországban, Németországban, s ki tudja hol „dolgozott”. Szinte biztos, hogy nem önként feküdt a sínekre. Azt mondják, részeg volt. Ez igaz lehet, csak hát, aki ismerte, tudta, hogy ittasan járni is alig tudott. Hogy tehette meg a négy kilométeres hosszú utat a szódagyárhoz? Hallottuk, drogot találtak a vérében. És ha valaki szándékosan megetette, megitatta valamivel, kivitte autóval az állomásra, a síneken hagyta? Ugye, a vonat zakatolására magához tért, ám biztos nem volt ereje ahhoz, hogy felkeljen. A mozdonyvezető szerint arccal a vonat felé fordult, majd a sínekre tette a fejét. Letette, vagy leesett? – néz ránk könnyes szemekkel, segélykérően.

Dzsina nagynénje nyugtatni próbálja Karolina asszonyt. – Örömlány volt, nem is tagadta. Hiába mondtam neki, rosszul végzi, csak nevetett. De soha nem emlegette az öngyilkosságot. Azért nem lakott a szüleivel, mert kifogásolták, hogy k-ént keresi a kenyerét. Ezért költözött Marikáékhoz, viszont a nappalokat nálunk töltötte. A ruháit is itt tartotta. Nem hiszem, hogy saját akaratából feküdt a vonat alá – mondja meggyőződéssel. A nagymama is szót kér. – Bár a fiam nem vér szerinti apja, kétéves korától a sajátjaként nevelte. Persze, nem akarta, hogy a testét árulja, emiatt balhéztak vele a szülők. Könnyeivel küszködve mondja: csak azt nem érem, miért hagyták magára a barátai? Ha látták, hogy talán többet ivott a kelleténél, miért nem kísérték haza? Akár erőszakkal is? A barátnőjére, a Tímeára gondolok. Aki ide, ebbe a házba jött Dzsináért, s együtt mentek Érsekújvárba. Hol volt akkor, amikor az unokám a diszkóba összeverekedett valakivel? Amikor a rendőrök elővezették és kihallgatták? Vagy amikor hajnalban elhagyta a rendőrség épületét? És hogy került Dzsina a szódagyár előtti vágányra, amikor nem is ismerte a várost? – adott hangot kételyeinek az aszszony.

A községháza felé tartva Csapó Ferenc polgármester véleményére is kíváncsiak voltunk. – Míg a tragédia napján a döbbenet volt jellemző a bajcsiakra, mára egyre többen megkérdőjelezik az öngyilkosságot. Bár korábban is többen sejtették, mostanra bebizonyosodott, hogy miből élt Dzsina és Tímea. Olyat is hallottam, hogy a pozsonyi rendőrség körözi őket. Nem hiszem, ugyanis a lányok nem bujkáltak. Polgármesterként úgy érzem, értesüléseimet kötelességem közölni a rendőrséggel: mert esetleg mégsem öngyilkosságról van szó. Bármilyen életet is élt, 19 éves volt...

– Dzsinát testvérként szerettem. Mindenki tudott lelki bánatáról, hiszen szülei kidobták hazulról. Azért, mert nem volt pénze. Persze, amikor volt neki, nem izgatta őket, hogy hogyan, mivel keresi – fogalmaz keményen a kisírt szemű Tímea. – Most intéztem a temetést, mert a nevelőapja valamilyen olcsó koporsót szánt neki. A legjobbat kapja, én állom a temetési költségeket. Megrendeltem a koszorúkat, nagy fehér rózsacsokor díszíti majd a koporsóját, a koszorút művirágból, ugyancsak fehér rózsából köttettem. Most voltam a szerencsétlenség színhelyén, ezen a két kövön az ő vére van – mutatja a foltos köveket. Meg-megremeg a hangja, amikor felidézi a szombat éjszakát.

– Még a múlt héten megbeszéltük, hogy szombaton a barátommal és még egy ismerőssel elmegyünk érte a nagynénjéhez, majd megnézzük, mi is az a velencei éjszaka. Mivel Dzsinának nem volt pénze, én fizettem a belépőt, majd az italát is. Ezen nincs semmi különös, mivel mi mindig kisegítettük egymást. Hajnali három óra lehetett, amikor indultunk volna haza, ám # megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó velünk tartani. Mert hogy korán van még és szórakozni akar. Sajnos, otthagytuk... Tímea szünetet tart, majd mély lélegzetvétel után folytatja. – Dzsina nem ismerte Érsekújvárt, ezért érthetetlen, miként jutott ki a szódagyárhoz. Nem hiszem, hogy abban az állapotban négy kilométert gyalogolt volna! És nagyon gyanús, hogy a vérében kábítószert találtak. Biztos vagyok abban, hogy most tiszta volt. Igaz, néha szívtunk füvet, de két hónapja egy slukkot sem. Ki kellene deríteni, ki adott neki drogot. Biztos vagyok abban, hogy akarata elle-nére tette. Jó lenne tudni, kivel és miért verekedett össze a diszkóban? Dzsina nem lett öngyilkos, szerintem szándékosan fektették a sínekre. Nem tudott védekezni, hiszen az italtól, a drogtól kábult lehetett. És látta a közeledő szerelvényt... Tímea szerint szó sincs rendőrségi körözésről, bár egy szóval sem tagadja, miként keresték kenyerüket. – Élni akartunk egy kicsit, miközben a családunkat is segítettük. Vissza akartunk menni a fővárosba, megfelelő albérletet kerestünk. Egyedül maradtam.

– De ugye, most abbahagyod? – kérdezem önkéntelenül. Tímea őszinte válasza megdöbbent: – Folytatom. Meg kell keresnem a sírkőre való pénzt. Én állíttatom, én fizetem. És holnap meg fogom nézni a barátnőm holttestét. Nincsen-e rajta valami, ami igazolja gyanúmat – mondja elszántan, s megjegyezi: mert nem lett öngyilkos.

Semsei Margitot, Dzsinát szombaton temetik. Addig kellene a rendőrségnek választ adni arra a kérdésre: valóban öngyilkos lett a 19 éves lány, vagy valaki a halálba segítette.