Nem az áldozat volt a sofőr

Vágsellye. Lapunk január 15-i számában a Halálos rendőrbaleset című rövid tudósítás – hírügynökségi jelentés alapján – arról szólt, hogy egy rendőr közúti baleset során életét vesztette. Szerkesztőségünket az áldozat sógora figyelmeztette, több tény helytelenül jelent meg.

Vágsellye. Lapunk január 15-i számában a Halálos rendőrbaleset című rövid tudósítás – hírügynökségi jelentés alapján – arról szólt, hogy egy rendőr közúti baleset során életét vesztette. Szerkesztőségünket az áldozat sógora figyelmeztette, több tény helytelenül jelent meg. A jelentés alapján azt írtuk: „Egy alacsonyabb rangfokozatú rendőr a nyitrai kerületi rendőrfőkapitányt szállította Nyitrára egy ügyésznővel együtt, amikor Cabaj-Čápornál egyelőre tisztázatlan körülmények között balesetet szenvedtek. A sofőr a helyszínen életét veszítette.” Valójában nem az áldozat, hanem a rendőrfőkapitány vezette a gépkocsit. Saját autóján szállította a másik két személyt, és a mellette ülő kollégája halt meg. Nem helytálló, hogy „alacsonyabb rangfokozatúként” említettük az áldozatot: magas rangú tiszt, alezredes volt. A rokon úgy tudja, a főkapitánynak is alezredesi rangja van. A tudósításban arra akartunk utalni, kettőjük közül az alacsonyabb beosztású rendőr volt az áldozat, tévesen jelent meg az alacsonyabb rendfokozat. A tévedésekért a gyászoló hozzátartozók és olvasóink szíves elnézését kérjük. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?