Nem a panzió lakói zavarják a vajkaiakat

A vajkai Lyda panzióSomogyi Tibor felvételei Tíz év alatt többen váltották egymást az épületben, ám karbantására, a lyukas tető megjavítására, a károk rendezésére soha nem futotta a község költségvetéséből. Bár a községi hivatal bérbe akarta adni, nem akadt érdeklődő a málló vakolatú objektumra. A változás 2000 elején állt be, amikor az azóta elhunyt polgármester megegyezett a Senior társaság igazgatójával: bérbe adja az 1200 négyzetméter alapterületű épület 960 négyzetméterét. Előtte a község nevében anyagi támogatást kért a panzió és az egészségügyi központ fűtésének korszerűsítésére, a dotáció intézését állítólag Emanuel Krokovič, a Senior társaság igazgatója vállalta. A környezetvédelmi minisztérium 300 ezer koronát hagyott jóvá. A gond az volt, s mind a mai napig az, hogy a támogatást, a központ bérbe adását a lakók tudta nélkül intézték. Annyit láttak csupán, hogy az egészségügyi központ mellé nagy tartályokat helyeztek el.

Tisztázatlan előzmények

– Véletlenül tudtuk meg, hogy a 300 ezer koronás állami támogatást a panziót üzemeltető társaság a fűtés korszerűsítésére használta fel. Pedig a köz javára, a 432 vajkai polgár életkörülményeinek javítására kellett volna fordítani, és nem a panzió 26 idegen lakójára. A felháborodott vajkaiak ugyan nem akarják megsérteni a 2000 szeptemberében elhunyt polgármester emlékét, de úgy vélik, a kialakult helyzetért Nagy László, s vele együtt a képviselő-testületet tagjai felelősek. A panzió létesítésének körülményeit is megkérdőjelezik. Kitudódott ugyanis, hogy a képviselők nem azt a szerződéstervezetet hagyták jóvá, amelyet a polgármester aláírt.

– Nem tartom szerencsésnek egy lezárt ügy bolygatását – próbál kitérni a kérdések elől Varga József polgármester. – A panzióban idős emberek élnek, az épületet a bérlő tataroztatta, korszerűsíttette. A társaság vajkaiakat alkalmaz (a polgármester feleségét is – a szerk. megj.), igaz, helyi lakos nem költözött a panzióba. A bérleti szerződés pedig olyan, amilyen, szinte felbonthatatlan – magyarázta az egykori alpolgármester. Tény, hogy a képviselők úgy tudták, a 2000 áprilisában megkötött szerződés értelmében az Emanuel Krokovič vezette Senior társaság két évig bérmentesen használhatja az épületet, ám Nagy László halála után kiderült, hogy egy évvel tovább, 2003-ig. – Arról is beszélni kell, hogy a szinte üres épület fenntartására a község évi 500 ezer koronát fordított, a költségek jelentős része a fűtésre fogyott el. Nem hagyhattuk meleg víz nélkül az orvosi rendelőt, sem az orvosi lakást. Bérleti díjként az akkori áraknak megfelelően csupán 240 ezer koronát kérhettünk volna. Amikor a polgármester halála után átvettem a hivatalt, sajnos, sok rendellenességre bukkantam. A szerződés is több meglepetést rejtett: megtudtuk, hogy az „ingyenbérlet” befejezése után a bérlő csak akkor köteles bérleti díjat fizetni, ha a költségeket vállalja a kerületi hivatal. A szerződés csak a bérlő beleegyezésével, illetve az átépítéssel járó költségek, valamint a kamatok kifizetése után bontható fel. Az átépítés előtt a szakértő 8,181 millió koronára értékelte az épületet, a Senior társaság 6 millió koronás beruházásra kötelezte magát, igaz, a felújítás befejezésének időpontját nem tartalmazza a szerződés. Szükség esetén viszont a bérlő bérbe adhatja a bérleményt. Bár a szerződés rögzíti: a nem állami panzióba jelentkezők között elsőbbséget élveznek a vajkaiak, eddig senki sem élt a lehetőséggel. Fokozta a vajkaiak ellenszenvét, kételyeit a tények napvilágra kerülése. Úgy érzik, semmi hasznuk nem származik a községben működő magánpanzióból – magyarázta a polgármester.

A másik fél álláspontjára is kíváncsiak voltunk, nemcsak Emanuel Krokovičcsal, a Senior társaság igazgatójával szerettünk volna beszélni, hanem a panzió lakóival is. A megbeszélt időpontot a bérlők lemondták, s amikor új terminust kértünk, megtudtuk: „mivel a fülükbe jutott, hogy nem akarunk róluk jót írni, nincs értelme a beszélgetésnek”. Néhány hét elteltével sikerült őket jobb belátásra bírni. Ám addig a munka- és szociális ügyi minisztérium illetékeseinél érdeklődtünk a szociális gondozás feltételeiről.

A magányos, illetve az önálló életre képtelen, gondozásra szoruló idősek állami, illetve magánintézménybe kérhetik elhelyezésüket. A magánpanziókat általában nonprofit szervezetek, polgári társulások, illetve egyházi közösségek üzemeltetik. Mivel az állami nyugdíjasotthonok, panziók helyszűke miatt nem képesek befogadni a jelentkezőket, az állam engedélyezi a nem állami létesítmények megalakulását. A kerületi hivatalok még anyagi támogatást is adnak a nem állami otthonoknak, panzióknak: az összeg gondozottakként minimum évi 48 500 korona. Ha költségvetésük engedné, az összeg elérhetné akár a 97 ezer koronát is.

A rendezett körülményeknek ára van

Játékos foglalkozások tarkítják az idősek napjait A vajkai Lyda panzió lakóinak többsége saját bútoraival rendezi be szobáját. Akinek anyagi helyzete engedi, összkomfortos lakrészben élhet, megválaszthatja a szobák számát is. Benéztünk egy-két nyugdíjashoz. Kísérőink – Emanuel Krokovič igazgató és Vlasta Csonková igazgatóhelyettes – végigvezettek a közös helyiségeken is, velünk tartott Varga József polgármester is, akit feltehetően a vendéglátók hívtak meg.

A nem állami panzió korszerűsítésére felhasznált 300 ezer koronás állami támogatásra az igazgató adott magyarázatot. Szerinte a köz javát szolgálja. – Az épületet tíz éven át nem használták ki, egyrészt beázott, másrészt az orvosi rendelő miatt télen-nyáron fűteni kellett. A szénkazánok szétestek, a tűzvédelmi szakértők szerint használatukat betiltották volna. Nagy László polgármester szóba hozta a gondokat, utalt arra, hogy szükség volna a fűtés korszerűsítésére, ezért érdeklődtünk az elektromos műveknél, megoldható-e az épület villanyfűtése. Az ötlelet azonnal elvetették, mondván, a hálózat nem bírná a terhelést. A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal régiófejlesztési osztályán azt ajánlották, a környezetvédelmi tárcától kérjünk támogatást. Bár a dotációt nonprofit szervezetnek is odaítélhetik, mivel az épület a község tulajdona, a község kérvényezte a célirányos támogatást. A környezetvédelmi minisztérium jóváhagyta a kért összeget – közölte.

– A vajkaiak nem azt kifogásolják, hogy az épületben szén helyett gázzal fűtenek, hanem azt, hogy az állami támogatás nem a község 432 lakóját szolgálja – mondtuk el a vajkaiak kifogását. Vlasta Csonková igazgatóhelyettes úgy véli, nemcsak a panzióban élők jártak jól, hanem a vajkaiak, valamint a környék lakói is: nem szennyezik a levegőt. Nem az ő hibájuk, hogy a községből senki sem kérte felvételét a panzióba, noha a szerződés értelmében előnyt élveznének. – Esetleg nem azért – vetettük fel –, mert a helyi nyugdíjasoknak nincs pénzük az 50-100 ezer koronás „beugró” kifizetésére, nem szólva a havi akár 10 ezer koronás elllátási díjról? Az igazgató és helyettese sértődötten reagált: „a faluban elterjedt, hogy jön az újságíró, aki majd megmutatja nekünk. Nem értjük, miért kérdez ilyen valótlanságokat, látogatásának mi az igazi célja?” Elismételtük, érdekel a panzió „előélete”, a bérleti szerződés és az idősek elhelyezésének anyagi vonzata is. Több nyugdíjas hozzátartozója állította, az igazgató az első megbeszélésen az anyagi támogatás fontosságára hívta fel figyelmüket, s rákérdezett az adomány nagyságára is. Többen százezer koronás támogatásról beszéltek, s akadtak, akik „csak” ötvenezer koronás adományt emlegettek. Kizárólag a panzióban élő családtagjuk védelmében zárkóznak el nevük közreadásától.

– A gondozásra szoruló felvétele a ráutaltság mértékétől függ, nem az adomány nagyságától – hárította a „támadást” az igazgató. Sem ő, sem a helyettese nem érti a vajkaiak rosszhiszeműségét, mivel eddig 4 millió koronát fordítottak a panzióra. A beázott, penészes, málló vakolatú épület tatarozására sem az állam adott pénzt. – nonprofit szervezetünk a község hírnevét népszerűsíti, Vajkán az állam szociálpolitikai célkitűzéseit valósítjuk meg. Jót teszünk az emberekkel, mégis bírálat ér bennünket – elégedetlenkedtek mindketten.

Némi nézeteltérés támadt közöttünk, amikor beszélgetőtársainkat figyelmeztettük: a nonprofit szervezet által üzemeltetett panzió nemcsak az alkalmazottakat, hanem őket is eltartja. Igaz, nem termelhetnek hasznot, vagy ha mégis, a nyereséget kötelesek a szociális szolgáltatásokra fordítani.

– Ha a nyugdíjasokra hárulnának az ellátás tényleges kiadásai, alig akadna, aki a havi összeget ki tudná fizetni. Mi itt nagyon elfogadható árakat szabunk, a működéshez szükséges anyagiakat más forrásokból szerezzük. A lakók nyugdíja nem fedezi a kiadásokat, és 750 koronás zsebpénzre is jogosultak. Az állami támogatás lehetséges összege az évi 97 ezer korona 50 százaléka, ám a 48 500 koronát személyre szólóan kell kérvényezni, sőt igazolni kell a nyugdíj nagyságát is, amely 4–7 ezer korona. Kötelességünk támogatást kérni a hozzátartozóktól, ugyanis a törvény kimondja: a terheket nemcsak az államnak, hanem a családtagoknak is vállalniuk kell. Az elhelyezés mégsem függ a szponzorálás mértékétől. A 26 lakóból csak tizenketten támogatták a panziót, az összeg szerepel az ajándékozási szerződésben. A kimutatásokból egyértelművé válik, miért van szükség egyéb forrásokra: a tényleges kiadás fejenként havi 13 314 korona. Az összeg az ellátás, a gondozás, az étkezés költségeit tartalmazza, a mosáshoz (az ágyneműn, törülközőkön kívül) azért járulnak hozzá, mert akadtak hozzátartozók, akik személyes holmijukat is ide hordták. A külön szolgáltatásokért – fodrász, manikűr, pedikűr, masszázs – fizetniük kell, és pénzbe kerülnek a gyógyszerek is.

Az igazgatóhelyettes beszámolt arról is, hogy gyakran ők váltják ki az orvosságokat, bár megtehetnék a hozzátartozók is. – Szívesen teszünk meg bármit az érdekükben, szeretnénk, ha otthon éreznék magukat. Ha megkívánnak valamit, napjában többször is elmegyünk az üzletbe, a bevásárlásért nem kérünk pénzt, holott az állami intézetekben ennek is ára van.

Az adó egy százaléka is segítene

A panzió idős lakói közül egyedül csak négyen-öten közlekedhetnek a faluban, többen csak kísérővel sétálhatnak. – A vajkaiak sokszor kellemetlen megjegyzéseket tesznek ránk – pananszolta Vlasta Csonková. Az orvosi ellátással sem elégedett, a heti kétszer rendelő orvos időhiányra panaszkodva nem mindig látja el a panzió lakóit. A barátságtalan fogadtatás ellenére a panzió működése zavartalan – állította az igazgató. Kíséretében benyitottunk egy-két lakásba, arra nem volt lehetőségünk, hogy négyszemközt is beszéljünk a nyugdíjasokkal. A társalgóban ülők elégedettnek tűntek, voltak, akik álarcok készítésével múlatták az időt, de akadtak nénik, akik az írást gyakorolták. A foglalkozások közkedveltek, s bár a pszichoterapeutának is alacsony a bére, rendszeresen jár a panzióba. Sőt olykor még szponzorálja is az intézményt.

Amikor rákérdeztünk a bérleti szerződés egyes fejezeteire, az igazgatóhelyettes utalt arra, hogy hivatalos helyeken senki nem kifogásolta. – Ami természetes, hiszen a szerződés kizárólag a községre nézve előnytelen – érveltünk.

– A kormány épp a minap hirdette meg a nonprofit szervezetek maszszív támogatásának szükségét – érvelt az igazgató. – Szükség van ránk, az állami intézetek nem képesek befogadni a magányos, illetve a gondozásra szoruló nyugdíjasokat. Erőfeszítéseink ellenére tavaly 74 ezer koronás hiányt „termeltünk”, és ma nem tudjuk, lesz-e 150 ezer koronánk az esedékes bérek kifizetésére. De bővíteni szeretnénk a szolgáltatásokat, a falusiaknak felkínáltuk az étkezési lehetőséget – ám csak négyen jelentkeztek –, valamint a mosást. Hasznos volna az együttműködés, mindenki elégedett lehetne. Az alkalmazottaink is, akiknek, órabére 30–35–40 korona. Visszatérve a bérleti szerződésre: Nagy László örömmel fogadta kezdeményezésünket, a szociális szolgáltatások tervezetét az első perctől támogatta. A bérleti díjat is azért engedte el, mert ha ezt a terhet is mi viselnénk, a lakók költségei legalább ezer koronával emelkednének. Az egész épületet mi fűtjük, az orvosi rendelőt is, a község nem téríti a költségeket. A szerződés megfogalmazásánál gondolnunk kellett arra, nehogy felmondhassanak nekünk. Amikor a lakók beköltöztek a panzióba, megígértük nekik, ez végleges megoldás. Négymillió kronát fektettünk be, keménynek kellett lennünk. Elismerem, a szerződés szövegét másképp is meg lehetett volna fogalmazni. Nem állítjuk, hogy mindenki elégedett, de az idősek nehezen tűrik az idegeneket. Fáj nekik, hogy nem lehetnek együtt szeretteikkel. Mi viszont megértjük a hozzátartozók érveit, akik nem vállalhatják gondozásukat. A jövőben még több otthonra, panzióra lesz szükség – mondta Emanuel Krokovič, majd hangsúlyozta: szeretnénk, ha az állampolgárok élnének a lehetőséggel és adójuk egy százalékával a Senior társaság munkáját támogatnák.