Negyven új parkolóhely

Komárom |

<p>Negyven új parkolóhelyet &ndash; ebből hármat mozgáskorlátozottak részére &ndash; jelöltek ki a központi buszmegálló, illetve a vasútállomás mellett.</p>

Ezenkívül új járdákat építettek a buszmegálló melletti parkon keresztül, amelyekhez új gyalogátkelőhelyek kapcsolódnak; ezáltal biztonságosabbá vált a gyalogosok közlekedése is. A város költségvetéséből megvalósult, 16 ezer eurós beruházást Stubendek László polgármester a napokban adta át.

A parkolókat egy korábban kihasználatlan, csak a buszok által megközelíthető részen alakították ki. A környéken megváltozott a közlekedési rend, amit táblák és az úttestre felfestett burkolati jelek tesznek egyértelművé.

A városi hivatal felszólítására a vasút kivágatta a vasútállomásra vezető járda mellőli lejtőt benőtt bokrokat, fákat, amelyeket törvényből adódóan kellett eltávolítani. Keszegh Béla alpolgármestertől megtudtuk továbbá, hogy a város rendbe hozatja a padokat, új szeméttárolókat helyeznek ki és felmerült, hogy renoválják a parkban található szobrot, Nagy János alkotását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?