Négyszínű zsákok

Az ung-vidéki önkormányzatok egyik legfőbb gondja, hogy legközelebbi szemétttárolók 35-40 kilométerre van a községektől, így az összegyűjtött hulladék elszállítása eléggé költséges.

Az ung-vidéki önkormányzatok egyik legfőbb gondja, hogy legközelebbi szemétttárolók 35-40 kilométerre van a községektől, így az összegyűjtött hulladék elszállítása eléggé költséges. Bár a szelektált hulladékgyűjtés és annak elszállítása lényegesen olcsóbb, ezt a formát csupán az abarai önkormányzat alkalmazza az Ung-vidéken. „Öt évvel ezelőtt 54 Tőketerebesi járásbeli település összefogásával létrejött a szelektált hulladékgyűjtést felvállaló Zempléni Társulás” – mondta Csuri Árpád, Abara polgármestere. Szerinte ma már a lakosok zömének nem kell elmagyarázni, hogy a négy színes fóliazsák közül melyikbe mit kell tárolniuk, amelyeket harmonogram szerint szállít el rendszeresen a társulás gyűjtőkocsija. „Előnye, hogy senki sem dobja ki szemetét a község határába, mert a jelzett időben a lakóházak elé kirakott zsákokat térítésmentesen viszik el rendszeresen a községből. Az ezzel járó költségeket pedig az önkormányzat állja. Bár még mindig akadnak, akik inkább a kukákat használják, ők azonban az elszállításért 50 koronát fizetnek” – tájékoztatott a polgármester.

Csuri Árpád kifejtette, a szelektálás mindenképpen előnyös, azon felül, hogy a lakosság számára ingyenes, jelentős mértékben csökkenti a környezetszennyezést, másfelől az osztályozott hulladék (vas, üveg, stb.) eladásából a társulás pénzhez is jut, amit a társult községek további fejlesztésre fordíthatnak. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?