Négysávosra bővítenék a Szenc–Pozsony főutat

SzencAz I/61-es elsőrendű főút, a régi szenci út, a járás falvait köti össze a fővárossal. Csúcsforgalomban több kilométeres dugók alakulnak ki, ezért felújítanák az I/61-es elsőrendű főutat Szenc és a főváros között. 13,8 kilométer hosszú szakaszon bővítenék az utat négysávosra.

Szenc

Az I/61-es elsőrendű főút, a régi szenci út, a járás falvait köti össze a fővárossal. Csúcsforgalomban több kilométeres dugók alakulnak ki, ezért felújítanák az I/61-es elsőrendű főutat Szenc és a főváros között. 13,8 kilométer hosszú szakaszon bővítenék az utat négysávosra. „Érsek Árpád közlekedési miniszter levélben arra kért bennünket, készítsük elő a régi szenci út hálózatának bővítéséről szóló terveit” – értesítette lapunkat Eva Žgravčáková, a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS) szóvivője. Žgravčáková hozzátette, az I/61-es elsőrendű főút és a D4-es pozsonyi elkerülő megépítése a megye forgalmi helyzetének megújulását jelentené. A négysávos út Pozsonyszőlős (Vajnory) és Szenc között a jobb közlekedés reményében épülhet meg. Amint kidolgozza az NDS a tervdokumentációt megállapítható lesz, mennyibe kerül a rekonstrukció. A szóvivő a útépítés kezdetének időpontját nem közölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?