Negyed évszázada van lóvásár Felsőszeliben

XXV. Lóvásár-Felsőszeli
FELSŐSZELI |

Huszonötödik alkalommal szervezték meg Felsőszeliben a lóvásárt múlt szombaton. A családias hangulatú rendezvényre a környék és a távolabbi régiók lovasain kívül Magyarországról és Csehországból is érkeztek résztvevők.

A hagyományokhoz híven az augusztus 20-hoz legközelebb eső hétvégén szervezte meg a helyi Nyerges Polgári Társulás a felsőszeli lóvásárt. A programok már délelőtt elkezdődtek. Bemutatkoztak western lovasok, a Felsőszeli Kutyás Szövetség tagjai, volt ostorbemutató, dog dancing, vagyis kutyatánc, valamint újdonságként ló- és póniló-szépségverseny. A Nyerges Polgári Társulás elnöke, Lednecký Zoltán az Új Szónak elmondta, idén először szervezték meg a szépségversenyt.

„Úgy gondoltam, teret kellene adni a lovasoknak, mert mindegyikük szereti bemutatni a lovát. Kellemesen meglepődtem, hogy milyen sokan érkeztek a környékről és a távolabbi vidékekről is, összesen 44 ló vett részt a szépségversenyen. Szakmai zsűri bírálta a lovak küllemét, tartását, külön kategória volt a kancáknak, a póniknak és a csikóknak is. Remélem, ebből is sikerül hagyományt teremteni, ahogy a lóvásárból sikerült az elmúlt 25 évben”

– fejtette ki a társulás elnöke. A szakmai értékelés mellett a nézők is szavazhattak az általuk legszebbnek ítélt lovakra. A Felsőszeli Nyerges Polgári Társulás a helyi és környékbeli lovasoknak nyújt lehetőséget az edzésre, a találkozásra. A szervezet a Felsőszeliből származó Kontár Zoltán által alapított patonyréti lóvásár nyomán szervezi meg minden évben a lóvásárt. A Nyerges tagjai a nemzetközileg is elismert helyi fogathajtókkal is együttműködnek.

XXV. Lóvásár - lószépségverseny
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?