A baleset még tavaly augusztusban történt Trencsénben.
Négy év börtönt kapott az ittas rolleres, aki halálra gázolt egy nőt

Egy 30 éves férfi elektromos rollerrel elgázolt egy 63 éves nőt, aki egy négysávos úton, kijelölt gyalogátkelőhelyen kívül próbált átkelni a túloldalra. Az ütközés következtében mindketten a földre estek: míg a rolleres karcolások nélkül megúszta a balesetet, a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Szemtanúk elmondása szerint a nő hirtelen lépett az úttestre, így a rolleres nem tudott időben reagálni. A rendőrség által lefolytatott nyomozás során kiderült, hogy a férfi legalább 60 km/órás sebességgel haladt, a helyszínen végzett szondáztatás alkalmával pedig 1,38 ezrelék alkoholszintet mutattak ki a leheletében.
Az elsőfokú bíróság három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Az ügy fellebbezése után a Trencséni Kerületi Bíróság szigorította az ítéletet: négy év letöltendő börtönbüntetést szabott ki, valamint tíz évre eltiltotta a férfit a járművezetéstől.
A bíróság indoklása szerint a vádlott cselekménye rendkívül súlyos volt, figyelembe véve a sebességtúllépést és az ittas állapotot. Annak ellenére, hogy a férfi beismerte tettét és megbánást tanúsított, a bíróság nem látott indokot a büntetés enyhítésére.
(joj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.