Naszvad: a lányokat eladják, ugye?

foto>01_1.jpg## ĺzlik a tízórai a legnagyobbaknak## Somogyi Tibor felvétele##leftA tanítót, különösen ha kezdő és lelkiismeretes, súlyos dilemma elé állítja az osztályban található néhány roma gyerek: rájuk összpontosítsa ideje, energiája, figyelme java részét, és kockáztassa meg, hogy a többi gyerek lemarad a tananyaggal, vagy ne legyen tekintettel hátrányos helyzetükre, és az egyik legfontosabb alkotmányos alapelvre, az egyenlő bánásmód követelményére hivatkozva úgy kezelje őket, mint a többieket? És egyáltalán: valóban annyira nagy hátránnyal indulnak az iskolában a roma gyerekek? Igaz az, hogy zömüket kényelemből utalják kisegítő iskolába, holott nem ott lenne a helyük? Az EU ez utóbbit rója fel évek óta Szlovákiának. Joggal? Erre keressük a választ Naszvadon.

Amikor a speciális iskola után tudakozódom a helybeliektől, nem tudnak útbaigazítást adni. Csak az intézmény régi nevét, a kisegítő iskolát hallva kapcsolnak: „Ja, a cigány iskola? Csak tessék egyenesen menni!”

Kérdésemre, változott-e valami azzal, hogy kisegítőből speciális iskolává lettek, Misák Zoltán igazgató elmosolyodik: „A tartalom nem változott, csak a név, a diszkrimináció elkerülése végett.” Szavaiból viszont kiderül, hogy a romák nem tartják diszkriminálónak az iskolát, bárhogyan hívják is. Még egyszer sem kifogásolták, hogy nem vették be a gyereküket az alapiskolába, hanem a speciális iskolába irányították: „A roma szülők kifejezetten akarják, hogy hozzánk járjanak a gyerekeik. Nálunk jobban érzik magukat, mert mind a 44 tanulónk roma.”

Misák Zoltán szerint nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy azokat a roma gyerekeket is kisegítő iskolába küldik, akik inkább szociálisan, mint mentálisan problémásak: „Hozzánk a pszichológus javaslatára kerülnek a gyerekek. Van egy másik lehetőség: az alapiskolában sikertelen gyermeket elküldhetik hozzánk, ún. diagnosztikai megfigyelésre, amely minimálisan egy, maximálisan tíz hónapig tarthat. A speciális pedagógus aztán megállapítja azt, ami a pszichológusnak egyetlen találkozás alapján nem mindig sikerül: hogy ide való-e, vagy az alapiskolába. Azokról, akik a mi iskolánkat látogatják, elmondható, hogy a normál iskolában nem tanulnának meg annyit, mint nálunk, mert mindegyiknek van valami problémája. Főleg tanulászavaraik vannak, egyiknek az olvasás, másiknak a számolás okoz gondot, a szlovák meg szinte valamennyinek. Az alapiskolában rengeteg a tananyag, ott ők nem bírnák az iramot. Sokszor megtörtént, hogy a harmadik osztályból hozzánk átirányított roma tanuló egyetlen betűt sem ismert.”

Fél év alatt magyarul

A tantestület négy pedagógusból áll, közülük csupán egy a speciális pedagógus. Egyikük sem tud romául, megesik, hogy az idősebb testvért kell odahívni a fiatalabbhoz tolmácsnak. „Fél év azzal megy el nálunk, hogy megtanulnak a gyerekek magyarul. Óriási segítséget jelentene, és nemcsak nyelvi, hanem sok egyéb szempontból is, ha a gyerekek járnának óvodába, de a roma családok nem szeretik az óvodát. A faluban volt egy óvoda a roma apróságok számára, de rövid időn belül be kellett zárni, mert a roma anyukák nem vitték oda a kicsiket” – mondja az igazgató.

Elgondolkoztató ez az averzió, mert a Szepesség városaiban, falvaiban tele vannak a roma óvodák – nem képeznek kivételt azok a helységek sem, ahol szlovák óvoda is működik. Igaz, hogy ott már a szocializmus alatt, a hetvenes években is voltak roma óvodák, míg a dél-szlovákiai magyarlakta falvakra ez nem volt jellemző. Hogy az utóbbiakban miért nem tartották célszerűnek létrehozásukat az elvtársak, csak találgatni lehet. A szepességi pedagógusok, akikkel alkalmam volt beszélni, egyhangúlag azt állítják, hogy az óvodába járatott roma apróságok sokkal könnyebben veszik az akadályokat az iskolában.

Fülöp Katalin speciális pedagógus is így látja: „ Egy éve szüntették meg az óvodát. Azonnal észre lehet venni, ha a gyerek oda járt, mert egészen más szinten rajzol. Akik nem jártak óvodába, csak firkálni tudnak, hisz a roma családoknál nem találni a házban ceruzát, ott nagyon ingerszegény a környezet. Súlyos probléma, hogy a romák szűk körben házasodnak egymás között, és emiatt eleve fennáll a veszély, hogy a kicsi valamilyen defektussal születik. Ráadásul évről évre romlik a helyzet. Pár esztendeje még nem volt különösebb gond a számolással, most már van. A szellemi fogyatékossághoz testi is társul, nem ritkaság, hogy fél kézzel jön világra a pici, vagy hiányoznak az ujjacskái. És egyre nagyobb károsodással születnek a gyerekek.”

Az elsőtől ötödikig nyolcan, hatodiktól tízen járnak egy osztályba. A logopédus még így sem győzi az individuális foglalkozásokat, mert rengeteg a beszédhibás. Az elsősök nem ismerik a színeket, egy év alatt nem tudnak megtanulni olvasni, a második osztályban csaknem két hónapig kell gyúrni a d, b és p betűt, mert összetévesztik őket, az ötödikesek nem tudják felsorolni az évszakokat, keverik a hét napjait és a hónapokat. A legalapvetőbb higiéniai szabályokat is az iskolában sajátítják el.

„Volt egy gyerekünk, aki képtelen volt vonalzóval meghúzni egy egyenest, de ha azt kérdeztem tőle, Igor, mennyi 16 075x45, szinte azonnal rávágta az eredményt. Elképesztően tudott fejben számolni. Én számológéppel számoltam utána, meggyőződhettem, hogy soha nem tévedett. Matematika szakos édesapám elhozta neki a harmadikosok olimpiai feladatait, hogy kipróbálja, mire megy velük. Igor nem tudta elolvasni a szöveget – harmadik osztályos volt –, de miután felolvastuk neki a példákat, rövid idő alatt hibátlanul megoldotta őket. Akkor is fejben számolt” – emlékszik vissza az igazgató.

Mire jó a szappanopera?

És jönnek a sztorik, mindenki tud néhányat. A legmeglepőbbel a magyart tanító Csókás Margit szolgál: az egyik kislány nagyon szép fogalmazást írt, benne ezzel a megállapítással: „Édesanyám magabiztos, és kitart az elvei mellett.” Mivel a roma gyerekeknek általában nagyon szegényes a szókincsük, a tapasztalt pedagógusnak feltűnt ez a mondat. Kérdésére, honnan szedte, a kislány elárulta, hogy az egyik népszerű, most futó szappanoperából. Ki gondolta volna, hogy még ez a sokat szidott tévés műfaj is jó szolgálatot tehet az oktatásban?

„Ha hívnának, sem mennék dolgozni fehér gyerekek közé. A roma gyerekek sokkal fegyelmezettebbek, szófogadóbbak” – állítja Nagy Ferenc pedellus. A pedagógusok is dicsérik őket: akárhol voltak, egyszer sem vallottak velük szégyent. „Amikor Bajmócon kirándultunk, étteremben ebédeltünk, és a szlovák pincér nem győzte dicsérni őket, milyen illemtudóak” – jegyzi meg Misák Zoltán. Úgy látszik, szlovák környezetben jobban tudják ezt méltányolni, mert ha az iskola a rendes buszjárattal utazik a komáromi színház előadására, a gyerekek mindig hallhatnak pár cigányozó megjegyzést.

„De mi van Igorral, a fejszámoló csodagyerekkel?” – kérdezem. Kiderül, hogy tavaly végzett, és most otthon van, pedig könnyen elvégezhette volna a hároméves szakmunkásképzőt. „Állítom, hogy a gyerekeink 75 százaléka el tudná végezni az inasiskolát” – mondja Fülöp Katalin.

Orgovánovára várva

„A napokban a tévében azt nyilatkozta Klára Orgovánová romabiztos, hogy a romák azért nem tudnak elhelyezkedni, mert nincs számukra megadva a továbbtanulás lehetősége. Jó lenne, ha eljönne ide, és személyesen győződne meg a valós helyzetről. Mert az a probléma, hogy a roma szülők nem engedik tovább tanulni a gyerekeiket. A fiúkat még úgy-ahogy, de a lányokat már végképp nem. Vagy három éve elvittem az egyik fiút felvételire a magyar nyelvű ipolysági inasiskolába, kőműves szakra. A 72 jelentkezőből ő lett a harmadik legjobb. Nagyon örült, velem együtt, mert én vittem el, a szülők nem voltak hajlandók. Mégsem tanult tovább, otthon nem engedték, inkább gyorsan megnősítették. Azt hittük, ha nem kell egészen Ipolyságig utazni a gyerekeknek, hanem a Naszvadtól csupán 8 kilométerre fekvő Ógyallán nyitunk számukra magyar nyelvű szakmunkásképzőt, elhárul minden akadály. De nem így lett, pedig a munkaügyi hivatal még az útiköltséget is fizetné helyettük. Most szeptemberben nyitjuk meg a szabó szakot Ógyallán, fiúknak, lányoknak, akik nem fejezték be az általános iskolát, de eljutottak legalább a hetedik osztályig. Sajnos, alig 11 jelentkezőt sikerült kerítenünk, és hogy nem a távolság a baj, bizonyítja, hogy a helybeliek sem jönnek. A roma szülők azt mondják, hogy 16 évesen már más kötelességei vannak a gyereknek, mint a tanulás: családot kell alapítani” – panaszolja az igazgató.

Roma Rómeó és Júlia

Nem akarok hinni a fülemnek, amikor azt hallom, hogy Naszvadon és környékén még mindig eladják a lányokat. Azt hittem, hogy ez már csak a balkáni romák körében és Kusturica filmjeiben létezik. Pedig a hazai romák is maguk választanak a gyermeküknek párt, és már 14–16 éves korukban összeadják őket. A lányokért a fiús szülők egy meghatározott összeget fizetnek, Naszvadon hetvenezer koronáról hallani. „Szoktuk mondogatni a gyerekeknek, hogy legalább egy menjen ahhoz, akit szeret, de az a válasz, hogy nem lehet, mert az apu nem engedi” – mondja Csókás Margit. Nemrég mégis megtört a jég. Valószínűleg a tévében látott, szerelmi szálakkal teletűzdelt szappanoperák hatására (íme, a műfaj további áldásos eredménye) az egyik kislány fellázadt: hiába adta össze a vajda a szülők választotta fiatalemberrel, két hét múlva megszökött tőle, elment a fiúhoz, akit szeretett. A lefizetett összeg visszatérítése ugyan némi bonyodalmat okozott, de a dolgot már nem lehetett visszacsinálni. Annyira azonban már a szerelmes fiatalok sem jutottak el a lázadásban, hogy vállalták volna a továbbtanulást, pedig győzködték őket eleget a tanítóik, mert mindketten a speciális iskolába jártak.

Kevesebb a sikerélmény

Amúgy az élet ugyanúgy folyik itt is, mint bármelyik iskolában. Az igazgató szponzorokat hajszol, és a környékbeli cégek, tehetősebb vállalkozók dicséretére legyen mondva, talál is: vannak, akik hajlandók áldozni azért, hogy a speciális iskola tanulói sport-, ének-, szavaló- és egyéb versenyekre járhassanak, kirándulhassanak. A tanügyi szervek illetékeseivel jó az együttműködés, arról nem ők tehetnek, hogy kevés a Szlovákiában egyetlen helyen, a pozsonyi Komenský Egyetemen képzett gyógy- és speciális pedagógus, pszichológus. Arról sem, hogy a Magyarországon vásárolt könyvekről, munkafüzetekről kiállított forintos számlát itthon nem ismerik el (sőt a magyarországi alapítványok sem látják szívesen!). Arról sem tehetnek, hogy a speciális iskolában, ahol a nyugdíjas kora ellenére is tanító Borvák András szerint kevés a sikerélmény és gyorsabb a kiégés, a pedagógusok fizetése nincs arányban az elvégzett munkával. Az egyetemet végzett speciális pedagógus, akinek legalább ötéves gyakorlata és doktorátusa van, vagy 1100 koronával keres többet havonta, mint alapiskolai kollégái. Nagyon rövid időre benézek az általános iskolába is. Becse Norbert, a fiatal igazgató épp az előző napon volt tapasztalatcserén a szimői alapiskolában, ahol integráltan oktatják a magyar és a roma gyerekeket. Pedig neki csak vagy 20 roma tanulója van, csöpp a 160 nem roma gyerek tengerében. Mégis a jövő tanévtől be akarja vezetni az integrált oktatást, amely, ha nem formálisan veszik, nem kevés többletfeladattal jár. Becse Norbert vállalja, mert azt akarja, hogy a roma gyerekek ne maradjanak le a többitől. Terveit, felelősségteljes szavait hallgatva magamban igazat adok azoknak, akik szerint a roma gyerekek iskolai eredménytelenségének csökkentése – teljes felszámolása még sokáig a távoli jövőben van – nem pusztán pénz kérdése.