<p>Május végén kezdődött és július 1-jéig tart a Napforduló a Dunán. A szervezők öt héten át negyvenöt féle programmal várják az érdeklődőket, hogy így is népszerűsítsék a folyót és környékét.</p>
Napforduló a Dunán – öt hét alatt negyvenöt rendezvény
A júniusi hosszú nappalok és meleg esték kihagyhatatlan alkalmat kínálnak a szabadtéri programokra. A Napforduló a Dunán rendezvénysorozatot második alkalommal rendezik meg, idén több mint 40 szervezet közreműködésével. Nemcsak a Duna, hanem a Kis-Duna partjára is várják a látogatókat, akik megismerkedhetnek a folyó és mellékágai színes élőhelyeivel, a környéken tevékenykedő egyének és közösségek munkásságával. A cél, hogy minél többen megismerjék a Duna rejtett kincseit. Dévénytől Párkányig több tucat rendezvény szerepel a Napforduló a Dunán programján, például sportversenyek, családi programok, hajókirándulások, táncbemutatók, könyvfesztivál, természetjárás, koncertek, biciklitúrák, kiállítások, csónaktúrák.
A felsorolás nem teljes, az érdeklődők a www.slnovratnadunaji.sk weboldalon böngészhetik a részletes programfüzetet, amelyből kiderül, mikor, hol, milyen rendezvény lesz a folyó partján. Szombaton egyebek mellett sportversenyeket rendeznek Pozsonykárolyfaluban és az ott található öbölben. A bősi vízerőműnél a Duna napjára (Danube Day) sétahajókázással és gazdag kulturális programmal várják az érdeklődőket. Somorján az At Home Galleryben kiállításmegnyitót, Dunaszerdahelyen pedig biciklitúrát szerveznek, amit a Csavar színház előadása kísér. Lesznek még érdekes események Pozsonyban, Komáromban, Párkányban, Doborgazon és a Nagyléli-szigeten is. A legtöbb program ingyenes.
A Napforduló a Dunán nemcsak a látogatóknak, hanem – saját bevallásuk szerint – a szervezőknek is élmény. A közös munka által még inkább tudatosítják, hogy a Duna jelképesen őket is összeköti, akárcsak Európa országait. A rendezvény ötletgazdája a Közép-európai Alapítvány (CEF), amely tevékenységével jelentősen hozzájárul a Duna és környéke újrafelfedezéséhez. Ezzel a kezdeményezéssel is arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a térség fejlődése és a dunai örökség megőrzése csak együttműködés és megfelelő kommunikáció útján lehetséges. (PR, béva)
MP170386
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.