Nagytakarítás a Luník IX lakótelepen

A munkát nem a város pénzéből, hanem az Envirofond Környezetvédelmi Alap támogatásából finanszírozzák.KassaNagytakarításba fogtak a kassai Luník IX lakótelepen, a munkát a köztisztaságért felelős Kosit vállalat végzi.Tegnap reggel indították be a markológépeket és a szemétszállító teherautókat a Lun

A munkát nem a város pénzéből, hanem az Envirofond Környezetvédelmi Alap támogatásából finanszírozzák.

Kassa

Nagytakarításba fogtak a kassai Luník IX lakótelepen, a munkát a köztisztaságért felelős Kosit vállalat végzi.

Tegnap reggel indították be a markológépeket és a szemétszállító teherautókat a Luník IX-en. A munkálatokat a város megbízásából a Kosit vállalat végzi, a takarítás 104 ezer eurós költségét az Envirofond Környezetvédelmi Alaptól kapott támogatásból fedezik. „Az Envirofond április 16-án informálta a településeket a 2015-ös évre szóló hulladékgazdálkodással, illetve az illegális szemétlerakatok felszámolásával kapcsolatos pályázati lehetőségekről. Természetesen mi is megpróbáltuk kihasználni ezt a lehetőséget, és meg is kaptuk a támogatást” – közölte lapunkkal Linda Šnajdárová, a város szóvivője, majd hangsúlyozta, hogy a pénzből nemcsak a takarításra, hanem négy illegális szemétlerakat felszámolására is futja. „Kommunális hulladékról van szó. Közel 2050 négyzetméternyi területet fogunk megtisztítani, a munkálatokat a pályázat által megszabott határidő leteltéig, november 30-ig kell befejezni” – tette hozzá Šnajdárová. A nagytakarítás első napján Marian Christenko, a Kosit vállalat igazgatója is jelen volt, megkérdeztük, mennyi pénzébe kerül a városnak a Luník IX lakótelepen felhalmozott szemét rendszeres eltakarítása, de nem kaptunk választ. A helyszínen volt még Marcel Šaňa, a lakótelep polgármestere, aki elmondta, szerinte az utóbbi hónapokban rengeteget javult a Luník IX-en lakók életszínvonala „A Hrebendová utca mögötti szemétlerakatról fokozatosan hordja el a szemetet a város. Az út másik oldalán, a panellakások között is egyre nagyobb a rend, ami valójában a helyi lakosoknak köszönhető. Közel 150 romát foglalkoztatunk, a munkájuk része a hulladékgyűjtés is. A helyiek már nem dobálják ki a szemetet az ablakon, mint régen. Térfigyelő kamerák felszerelését is tervezzük a lakótelep egyes pontjain, ezzel is szeretnénk megtartani a rendet” – mondta Marcel Šaňa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?