Nagyszabású fesztivál, rengeteg látogató

királyrév

Több ezren látogattak el a nyolcadik királyrévi Alma- és kacsafesztiválra. A szórakoztató programok mellett több kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők.

Nyolcadik alkalommal szervezték meg Királyrévben az Alma- és Kacsafesztivált, a térség közkedvelt rendezvényét.

Színes programok

A szervezők, Királyrév község és a helyi Agrostaar KB kft. egész nap színes programokkal várta a vendégeket. Felléptek a helyi fúvósok, az óvodások és az alapiskola tanulói, a Fürge Ujjak Citerazenekar, volt gasztroshow Szarka Zsófival, Agócs Borbála, helyi énekes előadása, dobshow és operettslágerek, Tomi bohóc, a 3+2 zenekar koncertje, este pedig táncmulatság. „A programok mellett a látogatók megnézhették a falumúzeumot, a kultúrházban pedig három kiállítással, a hagyományos almakiállítással, valamint Takács Iveta festményeinek bemutatásával és vasúttörténeti kiállítással készültünk. A gyerekeknek állatsimogatóval és különféle játékokkal kedveskedtünk, valamint helikopteres sétarepülésen is részt vehettek a vendégek, illetve a helyi és környékbeli kézművesek a kirakodóvásáron kínálták termékeiket” – sorolta a programokat Agócs Gergely, Királyrév polgármestere.

Állatsimogató

Rendezvény a rendezvényen belül

A fesztivál korábbi éveiben többször tartottak mezőgazdaságigép-kiállítást az Agrostaar néhány gépéből, most viszont az Agrotrade vállalattal közösen egy nagy, közel 70 gépből álló bemutatót szerveztek a fesztiválon belül. A cég az egész nyugat-szlovákiai régióból meghívta a partnereit, akik bemutatkozhattak, tapasztalatot cserélhettek. Az idei almakiállításon és versenyen, amelyet a Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara segítségével rendeztek, a Galántai járás almatermelői mutatták be termékeiket. „Ötvennégyen neveztek be a versenybe, tavaly valamivel kevesebben, de az előző években közel kilencven alma is szerepelt a kiállításon. Ebből láthatjuk, hogy a gyümölcsösök száma csökken, de a minőség szerencsére nem, gyönyörű és rendkívül ízletes volt a kínálat, nagyon nehéz volt a legszebbeket kiválasztani. Az első három almát díjaztuk” – mondta el Szikura Ferenc, az Agrostaar igazgatója.

mezőgazdaságigép-kiállítás

Minőségi termékek

A kacsa 1962-től hozzátartozik Királyrévhez, a mai napig 60-70 ezer kacsát keltetnek ki az Agrostaar kacsafarmján. „A napos kacsák eladása mellett baromfitartással is foglalkozunk, és a négy évvel ezelőtt létesített vágóhídon csirkéket és kacsákat vágunk. Igyekszünk minél jobb minőségű és egészséges termékeket kínálni az embereknek. Hosszú évekkel ezelőtt áttértünk a GMO-mentes takarmányra, mindent saját magunk termelünk, hogy a gyermekeink, unokáink úgy nőhessenek fel, hogy nem lesznek egészségügyi problémáik az elfogyasztott élelmiszerektől. Minden pátosz nélkül mondhatom, hogy a legnagyobb öröm számomra, ha a vevők szemébe tudok nézni, és jó szívvel ajánlhatom az általunk előállított húskészítményeket és tejtermékeket” – egészítette ki az igazgató. A vállalat alkalmazottai közel kétezer adag sült kacsát készítettek a fesztivál vendégeinek.

kacsapecsenye

Festmények és vonatok

Az Alma- és Kacsafesztivál látogatói a kultúrházban Takács Iveta műveiből készült tárlatot is megnézhették. A negyedi festő gyerekkorában kezdett rajzolni, festeni, majd feladva könyvelői munkáját, már csak korábbi hobbijának él. „Ahogy a fiam felnőtt és több lett a szabadidőm, újra előjött bennem az az érzés, hogy milyen jó volt valamikor a képzőművészettel foglalkozni. Újra elkezdtem tanulni, új technikákat felfedezni és rajzolni, festeni. Úgy éreztem, az érzéseket nagy méretű vászonra kell lefestenem. Az első sorozatom uralkodó színe a kék volt, de szeretem a lovas témát, a szecessziós ábrázolást, vagy az illusztrációkat is. Gyerekekkel is szívesen foglalkozom, nagyon sokat lehet tőlük tanulni” – mondta el Takács Iveta.

Takács Iveta festőművész

A vasúttörténeti kiállításon a Csángó Polgári Társulás szervezésében az 1950-60-as évekből, valamint az Osztrák – Magyar Monarchia korából származó vasúti iratokat, vasutas térképet, vonat alkatrészeket, szerszámokat, gőzmozdonytáblákat, vasutas kézikönyveket bemutató gyűjteményt állítottak ki. „Láthatunk itt az egykori Csángón, vagyis a Vágsellye és Negyed között közlekedő vonaton használt jegyeket az 1970-80-as évekből és vasúti lámpásokat az 1940-es évektől napjainkig. A kiállítás egyik érdekessége egy vasúti térkép, amelyen az 1939-ben épített keskeny nyomtávú, 600 mm-es vonat vasútvonala látható. A szerelvény Érsekmajorból (Mačonás) indulva Zsigárdon keresztül Pered határában csatlakozott a fővágányhoz, vagyis a Csángó vágányához. Mezőgazdasági terményeket szállítottak vele az 1960-as évek elejéig. Azért is érdekes ez a térkép, mert sokan úgy tudják, hogy Királyrév felé nem járt vonat” – emelte ki Darázs László, a társulás elnöke, aki a saját készítésű, 1:120 méretű terepasztalát is bemutatta a kiállítás részeként. Egy 555-ös gőzmozdony, egy 240-es Laminátka villanymozdony, egy Bobina villanymozdony és a Csángó 810-es motorkocsijának kicsinyített mását nézhették meg a látogatók.

 

terepasztal
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?