Nagyobb terveket szövöget a polgármester

Magyargurab (Veľký Grob) |

<p>A roma származású Rigó Vilmos polgármester fölényes győzelmet aratott a legutóbbi önkormányzati választáskor a csaknem kilencvenhét százalékban szlovák nemzetiségűek által lakott településen, ott, ahol a roma lakosok száma mindössze hatvan körül van.</p>

Így a szlovák község élére magyar gyökerekkel rendelkező roma férfi került.

Rigó Vilmos diószegi származású, évekig kamionozott, majd kocsmát, később csemegeboltot nyitott, ezt követően pedig fitneszklubot vezetett. Megválasztásáig egészségügyi terapeutaként, testépítők edzőjeként tevékenykedett. A polgármester elmondta, a legégetőbb gondokat sikerült orvosolniuk. Az óvoda étkezdéjébe új villanysütőket vásároltak, az iskola padlózatát is kicserélték, új kazán került az egészségügyi központba és a kultúrházba. Ezeket vállalkozók által nyújtott támogatásokból sikerült megvalósítaniuk. Az utakat összesen több mint két kilométeres szakaszon felújították. A vállalattal történt megegyezés alapján két évig törlesztik a tartozást. „Nagyjából három hónap alatt sikerült megismernem az önkormányzat működését. Sokszor az az érzésem, hogy a hivatalok fékezik a munkát” – mondta polgármester. A falu szépítésébe az önkormányzat bevonta a faluban működő szervezeteket, amelyek a községtől kapott támogatásért cserébe apróbb munkálatokat végeznek el. A vadászok fákat ültettek és komposztálót alakítottak ki a temetőben, a sportklub megoldotta az iskola épületéről lefolyó esővíz elvezetését. Új területrendezési terven dolgozik a község. Az építkezésekre alkalmas területek bővítése után nem zárkóznak el a beruházóktól sem. Évekkel ezelőtt felújították a faluközpontot, de a járdákra is ráférne a javítás. Várják a pályázat meghirdetését. Egy egyetemi hallgató lánnyal együttműködve analízist készítettek a helyi romák problémáiról. Az eredmény szerint elsősorban roma asszisztensre lenne szükség, aki a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozna. „Fontos lenne, hogy ezek a lakosok együttműködjenek a hivatalokkal, így könnyebben tudnánk nekik munkát biztosítani a különböző programokon keresztül” – mondta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?