A szenci járásbeli Vőkön, ahol a választásra jogosultak többsége magyar nemzetiségű, nagyobb érdeklődés mutatkozik, mint az első fordulóban.
Nagyobb a választási kedv Vőkön
Vők |
„A választók reggel óta folyamatosan érkeznek”
– erősítette meg a hírügynökségnek a helyszínen Szabó Károly, a választási bizottság alelnöke.
Szerinte a második fordulóban a részvételi arány meghaladhatja a két héttel ezelőtti számokat, mivel az első fordulóban Vőkön volt a leggyengébb a részvétel a Szenci járásban.
„Magasabb részvételre számítunk, azok, akik az első fordulóban nem szavaztak, ma már eljöttek szavazni. Úgy gondolom, motiváltak a szavazásra”
– jellemezte Szabó a helyzetet a megye egyik legkisebb településén.
(TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.