Nagymegyeriek a trónon

Nagymegyer/Várkony. Futballünnepre készülnek holnap a nagymegyeri futballrajongók. A helybeli Thermál sportklub felnőtt csapata ugyanis néhány évig tartó helyben járás után a dunaszerdahelyi területi bajnokság I. osztálya győzteseként felsőbb osztályba lépett.

Ősztől ismét a kerületi bajnokságban szerepelnek a csíkos mezes nagymegyeriekÖrzsik Ödön felvételeA nagymegyeriek már az utolsó előtti fordulóban aratott győzelmükkel bebiztosították bajnoki elsőségüket, a nyékvárkonyiak elleni párharc már csupán futballünnepként kerülhet a krónikába. „Nem nagyképűségből mondom, ám mi azt szerettük volna, ha éppen a végjátékban dőlt volna el az elsőség kérdése. De ha már így alakult, legalább több időnk maradt a futballmeccs ünnepi körítésének bebiztosítására. Szeretnénk a játékosoknak, szakvezetőknek, közönségünknek emlékezetessé tenni a csapat bajnoki diadalát. Egyébként kerületi szinten legutóbb 1989-ben szerepelt felnőtt csapatunk. Városunk futballhagyományai ennél többet, jobbat érdemelnek. A találkozó befejezése után a területi futballszövetség tanácsának képviseletében Kása Károly adja át csapatkaptányunknak a győztesnek járó serleget, oklevelet, futballistáinknak az érmeket. A vezetőségben már a jövőt körvonalaztuk. Elégedettek vagyunk az egykori csehszlovák válogatott Ján Kapko edzői munkájával, az egykori futballnagyság játékosként is vezéregyénisége volt a kollektívának” – nyilatkozta lapunknak Csepi Dániel, a nagymegyeri futballklub elnöke. Vajon mikor volt legutóbb bajnokcsapat tagja a nagymegyeriek veterán korosztályú sikerkovácsa? „A DAC csapatával 1985-ben nyertem legutóbb bajnokságot a Szlovák Nemzeti Ligában. Előtte pedig a prágai Dukla színeiben, a szövetségi ligában. Ahogy az egyes bajnokságok megnevezése is sejteti, szintkülönbség azért jócskán akad a három győzelem között. A holnapi idényzárón a legerősebb összeállításban lépünk pályára, természetesen győzelemmel szeretnénk kedveskedni drukkereinknek. Azt viszont még nem tudom megmondani, folytatom-e játékosedzői pályafutásomat a klubnál” – fogalmazott a házigazdák immár negyvenöt esztendős karmestere. Érdekességnek számít, hogy nem Kapko a csapat rangidős tagja. A tavaszi idényben ugyanis több mérkőzésen a 47 éves kapus, Földes Árpád őrizte a bajnokcsapat hálóját.

Gróf Sándor, a nyékvárkonyiak klubelnöke derűlátóan nyilatkozott a presztízscsata előtt. „A sárga lapok miatt kényszerpihenőre szorult Máhr László és Matus Vilmos nélkül lépünk pályára. Ennek ellenére szeretnénk megismételni őszi sikerünket, zsákmányunkkal akár a második helyet is megszerezhetnénk. Elúszott a bajnoki cím, jövőre fiatal csapattal, újfent elsőségre pályázunk.”

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

1. Veľký Meder 29 20 6 3 68:22 66

3. Vrakúň 29 19 2 8 72:38 59

Őszi eredmény

Vrakúň–Veľký Meder 2:0 (1:0), g.: Kósa (3.), Sandal (87.).

Tippünk

Szoros hazai győzelem. A jó játékerőt képviselő nyékvárkonyiak ugyan megizzasztják majd a vendéglátókat, akik a bajnokavatón otthon tartják a három pontot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?