Nagykesziről a kormány élére

Nagykeszi
Nagykeszi/Komárom |

Magyar tannyelvű iskolák és szorgalmas tanulás Nagykeszitől kezdve Ekelen át Komáromig – így festett Ódor Lajos útja az érettségiig. Többek számára tanulságos az az út, amit szülőföldjén járt be Szlovákia jövendő miniszterelnöke.

Duna menti szülőfalujában az elmúlt napokban sokan felkapták a fejüket a hírre, miszerint Ódor Lajos lesz a hivatalnokkormány vezetője. Bárkit is kérdezünk meg Nagykeszi utcáin, azonnal nyugtázza, hogy igen, most sűrűbben emlegetik őt. Emellett azt is mondják, hogy szakmai pályafutása eddig sem maradt észrevétlen – ahogyan fizikailag ő sem, hiszen rendszeresen felkeresi a községben élő családtagjait.

Kisiskolai kezdet

Csóka Lajos polgármester igazán lelkes az eseménynek miatt. Szerinte mindenki büszke Nagykeszin az Ódor Lajos előtt álló lehetőségre.

„Az egy óriási dolog, hogy magyar származású ember lesz Szlovákia miniszterelnöke. Valamint az is, hogy a nagykeszi kisiskolából, ill. az ekeli iskolából is el lehet jutni egészen idáig”

– mondja Csóka arra utalva, hogy a jövendőbeli miniszterelnök bizony helyben végezte el az alsó- és a felsőtagozatot is. A polgármester azért hangsúlyozza ezt, mert ma sokan messzire hordják  már az alsótagozatos gyermekeiket is, mivel azt gondolják, hogy ott jobb oktatást kapnak. „De ez nem biztos, hogy így van” – mondja Csóka az ódori példára utalva.

Az emlékek szerint már a Nagykeszin töltött iskolaévek alatt is megmutatkozott a kisfiúban rejlő tudásvágy. „Már gyerekkorában maximalista volt. Mesélte, hogy mikor kiselsősként írni tanultak, egyszercsak elsírta magát, mert elvétette a betűvetést. El kellett neki magyarázni, hogy létezik a radír, ami arra való, hogy kijavítsa, amit elrontott. Mert ő még addig sosem hibázott az írásban” – mesélte lapunknak a fizikus és vállalkozó Mizera Ferenc, Ódor Lajos gimnáziumi osztálytársa, akivel számos tanulmányi versenyen és edzőtáborban vettek részt diákéveik során.

Nagykeszi

Gimnáziumi sikerek

Ódor Lajos osztályának tablója könnyen megtalálható a Selye János Gimnáziumban, nem messze a bejárattól látható a lépcsőházban. Andruskó Imre igazgató különösen erős osztályként beszél róluk. Ő ugyan nem tanította a Nemzeti Bank jelenlegi alelnökét, de később nagyon jó kapcsolat alakult ki kettejük között már csak azért is, mert a szakember sosem feledte el az alma materét, ahol 1994-ben érettségizett.

„Ódor Lajos példája igazolja, hogy egy fiatal, aki Szlovákiában magyarul tanul, emellett pedig ügyes és tehetséges, akkor bármit el tud érni a tudományos életben, közigazgatásban vagy a politikában is. Bármikor is hívtam a gimnáziumba, mindig szívesen jött.

Most felkapott téma a pénzügyi intelligencia és alapkészségek fejlesztése. 2019-ben adott nálunk elő utoljára” – mondja Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója. Hozzáfűzi, a 20. századot tekintve a gimnázium diákjai közül eddig a tavaly elhunyt Szigeti László volt a legsikeresebb, ami az államvezetésben betöltött posztokat illeti. Mint közismert, Szigeti Szlovákia oktatási minisztere volt 2006-ban.

Selye János Gimnázium

Az iskolában eltöltött évek több egykori osztálytárs között ma is erős köteléket képeznek. Mizera Ferenc elárulta, az osztályuk keménymagja évente találkozik Szigligeten. „Egy rendkívül intelligens embernek lehet leírni, aki mindenben ügyes volt már gimis korában is. Ha versenyre mentünk, rendszerint ő vitte el az első díjat matekból, én pedig a másodikat. Fizikából pedig fordítva.

Mikor negyedikben matekórán felvételi példákat oldottunk, sokszor a feladat felolvasása után fél perccel összenéztünk és mondtuk egymásnak a fejben számolt megoldást például a térgeometriai feladatoknál, amit utána percekig számoltak a táblánál”

– meséli az egykori osztálytárs és barát, aki azt is felidézi, hogy Ódor a matematikai válogatott póttagja volt, s csak pár ponttal maradt le végül a nemzetközi olimpiáról. A legjobb közös élményeiknek a fizikaversenyekre felkészítő táborokat mondja, ahol nagyon szeretett vele együtt dolgozni: „Ezek közül kiemelkedő élmény volt a kommandói (Comandău) edzőtábor Erdélyben, ahol a magyar olimpikonokkal együtt mérhettünk súrlódási együtthatót meg egyebeket, este a tűznél pedig Gnädig Péter élményszerű elmélkedéseit hallgattuk a modern fizikáról”.

Andruskó Imre két olyan tanárt emel ki, akik fontos szerepet töltöttek be Ódor gimnáziumi évei alatt: a 2022-ben elhunyt Lovász Gabriella matematikatanárt, ill. Szakál Ildikót, aki fizikára oktatta.

Ráció mindenekelőtt

„Szerintem azért válhatott nagynevű közgazdásszá, mert nemcsak az egyszerű szakmai ismereteket sajátította el, hanem a korszerű matematikai modelleket is érti és alkalmazza. Az elsők között végzett egy olyan szakon, amelyen magas szinten ötvözték a közgazdaságtant és a matematikát modern, nyugati elméletek segítségével” – mondja az igazgató, aki hangsúlyozza, Ódor Lajos egy nagyon racionális ember, aki mindig tényekkel, adatokkal dolgozott – most azonban bekerül egy olyan „ingoványba”, ahol irracionálisan működnek a dolgok:

„Abszolút felháborított, hogy még ki sem nevezték, de egyes bírálók már olyan őrültségekkel jönnek, hogy ő nem tudom kinek a bérence”.

„Azt kívánom neki, hogy járjon sikerrel“ – mondja lényegretörően ezzel kapcsolatban Csóka Lajos is, majd hozzáteszi, hogy nehéz már alulmúlni a közélet színvonalát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?