Nagy változások előtt a szlovákiai magyar cserkészet

Udvard |

<p>Hamarosan nagy szervezeti megújuláson megy keresztül a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, az idei őszi cserkészvezetői konferencia előadásai is e téma köré csoportosultak. November 21-23-a között az érsekújvári járásbeli Udvardon megrendezett konferenciára több mint 60 felnőtt cserkészvezető érkezett az ország különböző pontjairól.</p>

A szombat délelőtti előadások a nevelésről, valamint az engedelmességről, fegyelemről szóltak. Az első előadáson a cserkészvezetők a nevelés, vezetés és a szórakoztatás egészséges egyensúlyát keresték, majd Kocur Márta és Lépes Lívia vezetésével azt boncolgatták, a mai gyerekek vajon „jó lélekkel és készségesen”, sőt, egyáltalán engedelmeskednek-e az érte felelős vezetőknek. Hosszas előkészítő munka és tesztelési folyamat után a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség hamarosan bevezeti az új nevelési koncepciót, amely a cserkészmódszer segítségével még inkább az önértékelésre és az önfejlesztésre neveli a fiatalokat. A konferencián tartott foglalkozáson az új koncepció alapján készített minta őrsi összejöveteleket (cserkész kiscsoportos foglalkozások) is megtekinthettek a résztvevők. Az új módszertant a következő egy évben minden vezető számára elérhetővé teszik.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"169592","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A délutáni blokk első előadásában a vezetőképző táborok képzésvezetői beszéltek a táborok felépítéséről, módszertanáról, a résztvevőknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni nekik a 2015-ös nyári tanfolyamokkal kapcsolatban is. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, a szervezet vezetősége szükségesnek érzi a szervezeti struktúra megújítását. A folyamat tavaly decemberben indult, a közgyűlés felhatalmazásával egy munkacsoport dolgozott a változtatási terven. A konferencián Kocur László, Gál Erik és Zachar Pál ismertették a résztvevőkkel a legfrissebb munkaverziót. „A jelenlegi, nagy feladatköröket kisebbekre bontva segítenénk elő a jövőben a szervezet hatékony működését. Az új szervezeti struktúra rugalmasabb a mostaninál, egyértelműbbek a feladatkörök, ezzel is szeretnénk vonzóbbá tenni tagjaink számára a feladatvállalást” – közölte Kocur László, a Szövetségi Cserkésztanács elnöke. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"169596","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Ezt követően Csajka Tamás, az Egyesült Államokban élő, kassai származású cserkész a szórványmagyarság cserkészetéről tartott előadást, rámutatva a felvidéki magyarság csökkenésére, az asszimilációra, valamint saját példájukból kiindulva egy megoldási lehetőséget is felvázolt a konferencián résztvevő cserkészeknek. Az előadások zárásaként Csémi Szilárd ügyvezető elnök ismertette a 2015-ös országos rendezvénynaptárt. A nap végén a cserkészek táncházban és borkóstolón kapcsolódhattak ki.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"169593","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Vasárnap délelőtt a neveléssel, a mozgalom életével foglalkozó Mozgalmi Testület kibővített ülést tartott, melynek központi témája szintén az új szervezeti struktúra és a nevelési koncepció volt. A résztvevők kiscsoportokra bontva egész délelőtt műhelymunkát folytattak egyebek között a taglétszám növeléséről, a nevelési koncepció cserkészcsapatok életébe való beépítéséről, és a nyilvánosság számára hamarosan elérhető alapképzésekről is. (szmcs-p)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"169594","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"347","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?