Nagy az igény a házi gondozói szolgálatra

A szolgáltatást csupán pár hónapja indította a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja, de már most is sok az érdeklődő.Rozsnyó/KirályhelmecA Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja csupán pár hónappal ezelőtt indította a házi gondozói szolgálatot, de már most

A szolgáltatást csupán pár hónapja indította a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja, de már most is sok az érdeklődő.

Rozsnyó/Királyhelmec

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja csupán pár hónappal ezelőtt indította a házi gondozói szolgálatot, de már most is nagyon sokan veszik igénybe.

A szolgálat elindítása olyan út a református egyház és a diakóniai központ számára, mely új lehetőséget kínál a szeretetszolgálat gyakorlására a gyülekezetek, az egyháztagok, valamint a gondozói munkát vállalni kívánó emberek számára. Ibos Henrietta, a diakóniai központ igazgatója lapunknak elmondta, a projekt egy 2015-ös felmérés alapján indult, melyből kiderült, hogy az országban egyre nagyobb szükség van a gondozói szolgálatra. „Úgy gondoltuk, jó lenne megalapozni ezt a fajta szociális szolgáltatást Szlovákiában is, mivel az emberek számára az otthoni gondozás a lehető legtermészetesebb. Január elején kezdtük el a munkát azokban a régiókban, ahol református egyház működik, vagyis a Pozsonyi, a Nagyszombati, a Nyitrai, a Besztercebányai, a Kassai és az Eperjesi kerületben” – mondta lapunknak az igazgatónő. Hozzátette, az egyháznak eddig is voltak önkéntes, igaz nem szakképzett gondozói, de mivel egy pályázat keretében sikerült állami támogatáshoz jutniuk, fizetett munkatársakat alkalmazhatnak. „Nemcsak a Kassai, hanem a Pozsonyi és a Nagyszombati kerületbe is 10–10 alkalmazottat foglalkoztathatnak. Ezek még nem végleges számok, hiszen a támogatás 2017-ig igényelhető. Jelenleg azon dolgozunk, hogy egyre többen bekapcsolódhassanak a projektbe, hiszen mi is jól tudjuk, hogy a keleti régióban óriási gondokat okoz a munkanélküliség, ezzel ezt a problémát is enyhíteni tudjuk” – tette hozzá Ibos Henrietta. A nagyrészt állami támogatásból finanszírozott munkahelyekre elsősorban az egyházi gyülekezeten keresztül jelentkezőket választják ki, de mindenkinek esélyt adnak a gondozói feladatok ellátására. Akár nyugdíjasok is végezhetik a munkát, de a gondozó és a gondozott személy nem élhet egy háztartásban, gyermek–szülő, unoka–nagyszülő, vagy háztartási kapcsolat sem lehet közöttük. A pozíciót csak olyanok tölthetik be, akiknek erre képesítésük és gondozói engedélyük van, de a központ is indít képzéseket. A jelentkezéseket az önkormányzatok illetékes osztályán, a gyülekezeteknél, illetve a diakóniai központ irodáiban várják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?