Nádszegen is elindult a szelektív hulladékgyűjtés

Nádszeg |

<p>A galántai járásbeli községben is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre. A tervek szerint tavasszal üzembe helyezik az osztályozószalagot és a prést az új gyűjtőudvarban. A község még 2010 őszén pályázott a környezetvédelmi minisztériumnál, 635 000 eurós támogatást kapott.</p>

„A napokban zárul a projekt adminisztratív része, ami jóval tovább tart, mint maga a megvalósítás. Közben azon dolgoztunk, hogy már jövő év elejétől szelektálni tudjuk a hulladékot” – nyilatkozott lapunknak Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere. A támogatásból szemétszállító autót, traktort, rakodógépet, nagy- és kis konténereket, osztályozószalagot és présgépet vásároltak. A községben konténereket helyeztek el, melyekbe a lakosok külön gyűjthetik a műanyag-, az üveg-, a papír- és az alumíniumhulladékot. „Sokáig tart, amíg az emberek megtanulják mire jó a szelektálás” – folytatta a polgármester. Elmondta, januártól folyamatosan tájékoztatni fogják a lakosságot, hogy felhívják a figyelmüket a hulladék osztályozásának fontosságára. Nádszegről a vágsellyei tárolóba hordják a szemetet. A falu tavaly 71 500 eurót fizetett a szemét elszállításáért, Juhos Ferenc elmondta, a projektnek köszönhetően közel negyven százalékos költségmegtakarítást érhetnek el. A hulladék nagy részét már saját szemetes autóval gyűjtik össze és szállítják a tárolóba. „A szemetet a község alkalmazottai szállítják el, így nem keletkezik további bérköltség” – tette hozzá Juhos Ferenc.

Az osztályozószalagot és a prést a gyűjtőudvarban helyezik el. Az összegyűjtött, szétválogatott hulladékot összepréselik. A polgármestertől megtudtuk, a papírhulladékot az alapiskolának ajánlanák fel – ezzel is támogatnák az intézményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?