<p>Október közepétől bizottság dönt arról, milyen mutatványosok léphetnek fel Pozsony-Óváros utcáin. A képviselők általános érvényű rendeletet hagytak jóvá, amely a mutatványosoknak a jelenlegi kötelező regisztráció mellett a bizottsági jóváhagyást is feltételül szabja.</p>
Mutatványosok korlátozása
Megtiltja nekik továbbá az alkoholfogyasztás mellett a dohányzást is. Az említett testületet Tatiana Rosová (SDKÚ) polgármester állítja össze. A templomok és az iskolák környékén a mutatványosokat nem látják szívesen – 40 méteres távolságot kell tartaniuk, annál közelebb nem végezhetik tevékenységüket. A zenészektől és a többi művésztől Pozsony-Óváros önkormányzata napidíjat is kér, aminek fejében használják a közterületeket. Tomáš Halán, a városrész önkormányzatának szóvivője elmondta, idén év elejétől szeptember közepéig 195 engedélyt adott ki az Óváros, ami 1813 euró bevételt jelentett. A rendelet betartása a városi rendőrség, és az önkormányzat megbízott alkalmazottainak feladata lesz. Azok a mutatványosok, akik az év során kevesebb mint hét napig lépnek fel az utcán, nem kell engedélyt kérniük. Rájuk is vonatkozik viszont, hogy tevékenységüket csak 10 és este 21 óra között végezhetik. (TASR, vps)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.