Múmiákat állítanak ki a Kelet-szlovákia Múzeumban

Kassa |

<p>Tizenegy, természetes úton mumifikálódott tetemet állítanak ki a Kelet-szlovákia Múzeumban A vándortárlatot a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum szervezi.</p>

A múzeum a tárlat segítségével szeretné bemutatni a múmiák titokzatos történetét. A Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítást július 22-én nyitják meg, és december hatodikáig látogatható.

A múmiákat Vácon találták meg 1994-ben, az egyik templom felújításakor. Az érdekes színekkel díszített, fenyőfából készült koporsókra a templom alatt rejlő kriptában találtak rá a munkások. Több mint 200 koporsó volt ott, a holttestek 70 százaléka természetes úton mumifikálódott. „Ilyen sok, és ennyire jó állapotban lévő múmiát sehol máshol a világon nem találtak. A holttestek nagyjából kétszáz évesek lehetnek, és azt is tudjuk, hogy az itt eltemetett emberek többsége tuberkulózisban szenvedett. Ezeket az információkat a koporsókra feljegyzett adatokból, a fennmaradt anyakönyvi és születési dokumentumokból, valamint a holttestek vizsgálatából tudtuk meg” – nyilatkozta lapunknak Pap Ildikó antropológus, kiállításszervező.

„Több évig tartott az egyeztetés a budapesti múzeummal. 1903-ban egyiptomi múmiákat állítottak ki itt, azóta nem láthatott ilyen tárlatot a kassai közönség. Ezért is örülünk ennek a lehetőségnek” – zárta Szitás Éva, a Kelet-szlovákiai Múzeum természettudományi osztályának vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?