Mit szól a Pátria rádió körüli helyzethez?

Pischinger Tibor, pénzügyi tanácsadó, Érsekújvár:
Botrányosnak tartanám, ha megszűnne a Szlovák Rádió magyar adása, amelynek nemcsak jeles személyiségei, hanem komoly hagyományai is vannak.

Pischinger Tibor, pénzügyi tanácsadó, Érsekújvár:

Botrányosnak tartanám, ha megszűnne a Szlovák Rádió magyar adása, amelynek nemcsak jeles személyiségei, hanem komoly hagyományai is vannak. Nem tartozom ugyan a rendszeres hallgatók közé, de figyelemmel kísérem a számomra fontos és érdekes adásokat, és ismerem egy-egy nap adásrendjét, műsorfelépítését. A többi hallgatóhoz hasonlóan, nekem is hiányérzetem lenne, ha a jövő év elejétől már nem hallhatnám a magyar nyelvű híradást vagy a hazai magyar vállalkozókat bemutató riportokat, kulturális, egyházi és zenei műsorokat.

Henzel Rozália bolti eladó, Farnad:

Ha a magyar adás megszűnik, akkor az főként az ötvenes-hatvanas korosztályt és az ettől idősebbeket sújtja majd. Családunk számára mindenképp súlyos veszteség lenne, mert mi rendszeresen hallgatjuk például az egyházi műsorokat, a köszöntőt, továbbá az itthoni és a magyarországi politikai helyzetről is főképp a Pátria rádióból tájékozódunk.

Paller Erzsébet hivatalnok, Kassa:

A férjemmel együtt állandó hallgatói vagyunk a Pátria rádiónak, mert úgy érezzük, rólunk és nekünk szól. Ha eltűnne az adás a középhullámról, az hatalmas pofon lenne a felvidéki magyarságnak. A közszolgálati rádiónak kötelessége sugározni a nemzeti kisebbségek nyelvén, és az internetes, illetve műholdas sugárzást alibi-megoldásnak tartom, hiszen nagyon kevesen tudnák így fogni az adást. Nekünk ugyan van internetünk odahaza, de nem tudom elképzelni, hogy ezentúl a rádió helyett a számítógépet kapcsoljam be, egyébként is legtöbbet a konyhában hallgatom a Pátriát. Szomorú, hogy a rádió vezetése automatikusan a kisebbségi adáshoz nyúl, ha kevés a pénz a kasszában. Remélem, a szlovákiai magyar közvélemény nyomása elegendő lesz a Pátria megmentéséhez.

V. Mária, nyugdíjas, Királyhelmec:

Érthetetlen számomra, hogy egy európi uniós tagország költségvetésében, amely állítólag kiváló gazdasági eredményeket produkál, nincs elegendő pénz a lakosság 10 százalékát kitevő magyar nemzetiség egyetlen rádióadójának működtetésére. A Pátria körüli helyzetet mindenképp meg kell oldani, ugyanis a műholdas vagy az internetes sugárzás bevezetése gyakorlatilag a hallgatóság elvesztését jelentené az adó számára. Mellesleg nekem sincs sem internet-hozzáférésem, sem műholdas vevőkészülékem, a Pátria műsorait viszont szívesen hallgatnám a jövőben is. (száz, buch, juk, leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?