Banyák István nívódíjas
cigányprímás, a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulása elnöke:
Bihari János nagyabonyi születésű cigányprímás volt az 1700-as években. Mezítlábas szegénylegényként kezdte, Dunaszerdahelyen, Komáromban is élt, de Budapesten teljesedett ki a művészete, ott vált elismert művésszé. A cigányzene egyik úttörője, a verbunkos muzsika megalkotója volt. Az ő tiszteletére már 1964-től rendeztek emlékünnepélyt Nagyabonyban. A múlt század kilencvenes évei elején megszakadt hagyományt most szeretnénk újra feleleveníteni.
Milyen céllal hozták létre a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulását?
Elterjedt a nézet, hogy Dunaszerdahelyen nincs ütőképes zenekar. Igenis vannak tehetséges csoportok, de sajnos, általában külföldi vagy más járások együttesei vendégszerepelnek a helyi rendezvényeken. A cigány énekeseket és zenekarokat nem karolja fel semmilyen szervezet, ezért márciusban létrehoztuk a társulást. További célunk, hogy újra meghonosítsuk a Bihari Emlékünnepélyt, de gondolkodunk egy Bihari-mellszobor felállításában is.
Ki támogatja Önöket céljaik elérésében?
A vasárnapi rendezvényre a kulturális minisztériumtól kaptunk támogatást, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ pedig biztosította a helyet. A budapesti Bihari János Koncert Cigányzenekar költségeit például magyarországi intézmények fedezik.
Kik lesznek a díszvendégek a vasárnapi gálakoncerten?
Neves vendégeket hívtunk a Magyar Koalíció Pártja soraiból, a kulturális minisztériumból, és mindenkit nagy örömmel várunk. A jól ismert zenekarok képviselőin kívül tehetséges és képzett énekeseket láthat és hallgathat a közönség. (jom)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.