Mit gondol a két iskolaigazgató ügyéről?

Buday András vállalkozó, Kassa:
Annak idején láttam a tévében az ügyet elindító videofelvételt, amelyen a helyszín is, a szereplők is könnyen azonosíthatók.

Buday András vállalkozó, Kassa:

Annak idején láttam a tévében az ügyet elindító videofelvételt, amelyen a helyszín is, a szereplők is könnyen azonosíthatók. Meglepett, hogy az erotikus szalonban lefilmezett két iskolaigazgató még nem mondott le, egyikük ráadásul jelen pillanatban is a Magyar Koalíció Pártja etikai bizottságának tagja. Természetesnek tartanám, hogy ha csak a gyanú árnyéka vetődne egy iskolaigazgatóra ilyen ügyben, akkor azonnal lemondana. A helyi közvélemény megnyugtatása érdekében akkor is ezt kellene tennie, ha nem érzi magát vétkesnek, és be kívánja bizonyítani ártatlanságát. Azt pedig végképp nem értem, hogy juthat eszébe valakinek, hogy erőnek erejével leállíttassa az ellene indított petíciót. Az én szememben ez majdhogynem egyenlő a beismerő vallomással. A polgároknak joguk van aláírásukkal kifejezni tiltakozásukat az ellen, hogy a gyermekeik által látogatott iskola élén kétes ügybe keveredett személy álljon.

Mézes Zsuzsa tanár, Zselíz:

Azzal védekezni, hogy csak egy sörre tértek be az erotikus szalonba, szánalmas. Aláírásgyűjtés helyett pedig sokkal tisztességesebb lenne, ha beismernék, hogy hibát követtek el, és vállalnák tettük következményét. Sokkal jobb, ha képesek vagyunk beismerni a gyengeségünket, legalább önmagunk előtt. Ám én politikát sejtek az ügy hátterében, az erotikus szalonban tett látogatást rögzítő videokazetta ugyanis épp a választások idején került nyilvánosságra.

Becse Norbert, a naszvadi alapiskola igazgatója:

Részletekbe menően nem ismerem az ügyet, az ominózus videofelvételt sem láttam és a két igazgatóval sem találkoztam még személyesen. Ami eddig az újságokban megjelent, abból szakmai hozzáértésüket nem lehet megítélni. Ha jól tudom, több hónap telt el az erotikus szalonban tett látogatásuk és a botrány kirobbanása között. Időközben észrevettek valamit a szülők, vagy a tanárok az igazgatók viselkedésén? Más emberekké váltak? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helyes volt, amit tettek, azzal saját lelkiismeretük előtt kell elszámolniuk. Ha rögtön a rendőrségi razzia után ők nem érezték úgy erkölcsileg, hogy önként kellene távozniuk, az ügy megszellőztetése után már mindenképp elkéstek vele. Most már az iskolatanácsnak és a fenntartónak kell döntenie visszahívásukról. Ugyanakkor felháborítónak tartom azt is, hogy az Új Szó szinte naponta foglalkozik a témával.

Lizák Péter nyugdíjas, Nagyszelmenc:

Ha egy közszereplőről minden kétséget kizárólag bebizonyosodik, hogy vétett a szabályok ellen, akkor le kell mondania tisztségéről. Ez egyértelmű. Ha viszont biztos abban, hogy nem hibázott, érthető, hogy ragaszkodik az igazához. Ezért az ügyben érintettek érdekét szolgálná egy alapos vizsgálat lefolytatása. Bár a jó hírüknek már így is, úgy is ártott a dolog.

(leczo, juk, buch, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?