Milyen várakozásokkal lép a 2010-es esztendőbe?

<p>"Várom a gazdaság fellendülését mind nálunk, mind az Európai Unióban, és ez kell, hogy magával hozza az erkölcsi válság háttérbe szorulását." Ezt kívánja egyik olvasónk. Az Új Szó ankétja arról, mit várunk 2010-től.</p>

Bresťák Mária könyvárus és boltvezető, Érsekújvár
Elsősorban jó egészséget és boldogságot kívánok minden egyes családtagom, barátom és az irodalomkedvelő olvasók számára. Legalább olyan tartalmas és szép évet remélek, mint amilyen a 2009-es év volt. Bevallom, én elégedett voltam. Nagyon szeretem a munkámat, jól érzem magam a könyvesboltban. Szeretném, ha folytathatnám az itt megkezdett feladatokat, és arra biztatom a látogatókat, hogy legyen idejük megállni, beszélgetni, olvasni. Ha ez így lesz, akkor reménnyel és bizalommal tekintek az új év, és annak minden egyes kihívása elé. Sokan meglátogatnak, tanácsot kérnek, és szép számmal akadnak, akik rövidebb-hoszszabb idő elteltével visszatérnek a családias hangulat, az érdekes olvasmányok miatt. Kívánom, hogy még több irodalmat, könyvet kedvelő ember legyen a világon, mert akkor igazán nem lesz félnivalónk.

Antal Béla könyvelő, Ipolyság
Mit is mondjak a 2010-es évvel kapcsolatban? Hogy vártam-e? Talán már nem annyira, mint ahogyan valamikor vártam a következő esztendőt. A fiatalok az új és újabb évektől remélik az élményekben és élvezetekben gazdagabb jövőt. Az idősebbeknek az év vége a zárszámadást juttatja az eszébe, és azt, hogy mit kell még elvégezniük, mire marad még idejük. Szeretném, ha mindenki tudna örülni a kis dolgoknak is, szerezzen mindenkinek kedves perceket a siker, sőt a mások sikere is. Nem hiszem, hogy a nagy tettek ideje lesz a 2010-es év. Csak az álmodozó ember hiheti azt, hogy valami nagy-nagy dologgal megváltoztatjuk a világot. Várom a gazdaság fellendülését mind nálunk, mind az Európai Unióban, és ez kell, hogy magával hozza az erkölcsi válság háttérbe szorulását. Ez több munkalehetőséget, jobb megélhetést jelenthet, és jelentheti azt is, hogy nem lesz annyira fontos, milyen nyelven beszél a másik, és milyen a bőre színe. Viszont félek attól, hogy némely nemzetieskedő politikus új történelmet akar majd adni nemzetének akár hazugság árán is, remélve a személyes megdicsőülést. Bízom benne, hogy a mindennapos helytállás és embertársaink megbecsülése lesz a természetes. Ha úgy tűnik, hogy ez még nincs így, akkor a változást csak magunknál kezdhetjük. Szeretném, hogy az egyetemet végzett lányom találjon munkát, az egyetemen tanuló fiam sikeresen folytassa a tanulmányait, és a kisebbik fiam találja meg a neki megfelelő szakot, ahol majd tovább képezheti magát.

Végh Katalin asszisztens, Rimaszombat
A magánéletem teljesen összefonódott a munkával, így természetesen – talán sokakhoz hasonlóan – nekem is munkámmal kapcsolatos kívánságaim vannak a jövő évre. Ez befolyásolható, alakítható. Legfőbb kívánságom természetesen az a 2010-es esztendőre, hogy egészséges legyen mindenki a családban. Azt kívánnám még, hogy továbbra is jó munkám legyen, olyan, amelyben van kihívás, amit szeretek csinálni, ami által segíteni lehet az embereknek, ami kreatív és szakmai előrelépést, fejlődést hoz. A többi meg legyen úgy, ahogy az Isten adja!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?