Miklós Edit a nyolcadik helyen végzett a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának szombati lesiklóversenyében, az olaszországi La Thuile-ben.
Miklós Edit újra a top 10-ben
Miklós Edit a nyolcadik helyen végzett a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának szombati lesiklóversenyében, az olaszországi La Thuile-ben. A másodikként záró amerikai Lindsey Vonn – pályafutása során nyolcadszor – megnyerte a szakági Vk-t, ezzel övé a győztesnek járó kristálygömb.
A magyar síelő 1:26,39 perc alatt teljesítette a pályát, a győztes olasz Nadia Fanchini idejétől 1,59 másodperccel maradt el.
„Elégedettek vagyunk a mai eredménnyel, most már egy technikás pályán is top 10-es eredményt csúsztam! – nyilatkozta Miklós Edit közvetlenül a verseny után. – Holnap újból magas rajtszámom lesz, de remélem, sikerül a mai bugit a lábamban tartanom!”
A vasárnapi szuper-G-ben azonban Miklós Editnek nem sikerült gyarapítania Vk-pontjait, mert kiesett. „Annyi történt, hogy a pálya közepén lekéstem egy kaput és emiatt nem sikerült folytatnom a versenyt. Az is közrejátszott még, hogy a pálya eléggé rázós volt, ezért nem tudtam rajta jól sízni” – mondta Miklós Edit. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.