Miért kurtultak a szoknyák és ki nem viselhetett már csörgős piros csizmát Alsó-Garam mentén?

A márciustól májusig megtekinthető gazdag ruhagyűjteményen kívül más használati tárgyakat is bemutatnak az érsekújvári múzeum idei első kiállításán. Dráfi László az Érsekújvári Művészeti Alapiskola pedagógusa és növendékei magyar és szlovák népdalokkal tették hangulatossá a megnyitót, amelyen Varga Zsuzsanna történész, a Thain János Múzeum dolgozója és a néprajzi kiállítás kurátora ismertette a gyűjteményt. „A Kéméndi Tájházból, illetve a kéméndi Hagyományok Házából kaptuk a gyűjteményt, amelynek Pintér Orsolya a vezetője. Ő volt itt személyesen Jarábek Zoltánnal, a Kéméndi Bokréta néptáncegyüttes vezetőjével, és közösen állították össze a kiállítást. Köszönet jár nekik ezért a munkáért és azért is, hogy kölcsönadták az anyagot a múzeumnak. Az életnagyságú babák egy része a Kéméndi Tájházban maradt, aki teljes képet szeretne kapni, oda is ellátogathat” – tudtuk meg Varga Zsuzsannától. „Kezdetben nagyon sokat használtak az alsószoknyából, volt hogy 12-13 darabot is. Ahogyan rövidült a szoknya, végül már csak pár darab szoknyát öltöttek fel a lányok és asszonyok. Jarábek Zoltán elárulta, ha beöltöznek a táncosok, az legalább tíz kilogrammnak megfelelő ruhát jelent. Ünnepi viseletnél damaszt és brokát anyagot használtak, az alávarrott szoknyák így elég súlyosak voltak. A kurtaszoknya hat falura volt jellemző, teljesen eltértek a környék népviseletétől, ezért egyfajta összetartás érzést adott nekik a viselet. Megkapták a kurtaszoknyás hatfalu jelzőt, ami igazából csak a huszadik század hetvenes éveiben következett be, akkor volt néprajzi kutatás ebben a térségben. Kéméndet, Bényt, Kőhídgyarmatot, Bartot, Garampáldot és Kisgyarmatot nevezik kurtaszoknyás falunak Ők saját maguk nem nevezték kurtaszoknyának, hanem parasztszoknyának a viseletet” – hangsúlyozta Varga Zsuzsanna. A megnyitóra szép számmal érkező közönség azt is megtudhatta a múzeum dolgozójától, hogy még a huszadik század húszas éveiben is fél lábszárközépig, majd a csizma vonaláig ért a szoknya, és a háborút követően kezdett el rövidülni. Valószínűleg a háborúnak is hatása volt arra, hogy spórolni kellett a ruhaanyaggal, de részben a francia divat is eredményezhette a szoknya kurtulását. A kiállításon fejdíszeket, 1916-ból katonaládát, illetve borotva felszerelést és különféle más használati tárgyakat tekinthetnek meg az érdeklődők, néhány tárgy a Thain János Múzeum gyűjteményéből való. A kiállítás első részében gyerekruhákat mutatnak be Alsó-Garam mentéből. A kislányok és a kisfiúk is szoknyácskát viseltek, annyiban különbözött viseletük a kislányokétól, hogy kis kalapot viseltek. Ez részben takarékosságból történhetett. „A fiatalasszonynak már be kellett kötnie a haját, anélkül nem mehetett sehová. Piros csizmát az első gyermek születéséig hordhatott a menyecske, utána már nem. Minél idősebb volt az asszony, annál sötétebb, sötétbarna, sötétzöld, sötétkék, később fekete ruhát viselt” – tudtuk meg Varga Zsuzsannától. A kurtaszoknyás kiállítás iránt érdeklődők azt is megtudhatják, hogy a piros csizma csörgős volt, így a fiatal lányok lépéseire felfigyeltek az emberek, öltözéküket szalagos karravalóval és nyakbavalóval tették teljessé, többsoros lapos ezüst gyöngysorral. 

A helyi hagyományok szerint a csípő alatt viselt, pruszlikra erősített hurkaszerű pofándli eredete a hódoltság idejére vezethető vissza. Állítólag a török basának kedve tellett a kéméndi lányok, asszonyok nézegetésében, így elrendelte, hogy kurtítsák meg a szoknyáikat. A furfangos fehérnép azonban úgy játszotta ki a pasa rendeletét, hogy a szoknyából ugyan levágtak, de ugyanennyivel meghosszabbították a derékrészt. Aki nem hiszi, járjon utána május 11-ig az érsekújvári Thain János Múzeumban!