Mi rejtőzik a rimaszombati sétány kövei alatt?

Volt némi sejtésünk, hogy nem mindennapos munkába fogtunk akkor fél tucatnyian, B. Kovács István, akkor még múzeumigazgató-régész vezetése alatt. Ásóink alatt egy kora középkori város nyomai bukkantak elő. Azóta eltelt pár év, mára Rimaszombat főtere látványossággá vált. A romkert, amit itt láthat az erre járó, gazdag és dicső múltról beszél. Rimaszombat első írásos emléke 1268-ból való. Kiváltságos hely volt már akkor is, ispánsági központ a kalocsai érsek tulajdonában. Zumbothelként említik az írások. Az 1993-ban megkezdett feltáráskor napvilágra kerültek a kora középkori, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom északi mellékhajójának alapfalai, egy erődítményrendszer és a falakon belül a temető. Ki hinné, hogy a mostani sétány kövei alatt máig ott pihennek a néhai polgárok maradványai. Számtalan kerámia, használati tárgyak, fegyverek, üvegedények töredékei kerültek elő a föld alól. Valamint három ezüstpénz, melyeket a múzeum szakemberei Nagy Lajos király pénzeként azonosítottak. Bújtak elő a kövek, mutatva az egykori temetőfalat, feltárulkoztak a sírok, bennük néhány ruhadísz, övcsat, a szemre vagy a tenyérbe helyezett dénárok feküdtek, apró ékszertöredékek bujkáltak a csontok között. A csontokon sebesülések, harc, erőszakos halál kézjegye. Beroppant koponya, forradásos sebek nyomai, szinte máig látom magam előtt őket. A csontházra, az osszáriumra pontosan a sekrestye bejárata alatt akadtunk rá. Három és fél méternyi mélységű falazott gödör volt, amelybe koponyák, lábszárcsontok, összeégett edények maradványai voltak bedobálva. Majd négyszáz koponyát emeltünk ki belőle. Gondos visszatemetés követte a feltárást, aminek az volt a célja, hogy valamilyen számadatot kapjunk a temető nagyságrendjéről, az akkori lakosság számáról. Meg bizonyítékokat az 1506-os, irgalmatlan tűzvészről, amely akkora volt, hogy még a holtak is megégtek a föld alatt. Az egykor gabonaveremként szolgáló üregekből előkerült a korabeli szemét, aminél gazdagabb zsákmánya nem is lehet a régésznek. Edények, egészben vagy csak éppen megcsorbulva, kályhacsempék, egyiken könnyű fegyverzetes lovas vitéz, pontosan ábrázolva a kor fegyverzetét és ruházatát, Szent Péter köszönt ránk egy másikról, kezében a mennyország kulcsával, a harmadikon pedig növényminták, az egykori fazekasok és kályhacsempegyártók ügyességét hirdetve. Találtunk fazekat, benne odaégett csirkecsontokkal meg egy villával. Szinte hallottam, hogy szidja a polgár az asszonyt vagy a cselédet, amiért odakozmáltatta a finom ebédet. Előbukkantak korsók, háromlábú edények, szilkék, fazekak, díszesebbek, szerényebbek. A feltárás pontosan meghatározta a város legrégebbi templomának alaprajzát, a változásokat, bővítéseket és átépítéseket. Megtaláltuk a reformáció idején a katolikusok számára épült, a Boldogságos Szűz mennybemenetelének szentelt kápolna alapfalait, az egykori városháza, később piaccsarnok igen jó állapotban megmaradt pincerészét, védtornyokat és kapukat, az iskola és a mészárszék alapjait. S míg a föld pergett az ásó alatt, az ember igencsak elgondolkodott a mulandóságon. Meg a jövőn is. Mert a város, Rimaszombat, minden veszélyek és pusztulások, meghurcoltatások és háborúk, tatárdúlás, törökdúlás ellenére él és élni akar. Elmondható, hogy a régészeti feltárás után felújított főtér talán az egyik legszebb európai városközponttá nőtte ki magát. Itthon pedig néhány cserépdarab, egy csorba török kori pipa, fényképek emlékeztetnek az egykori feltárásra, ami időutazás, kenyérkereset és szerelem volt egyszerre. Máig tudom, negyvenhat ezüstpénzt találtam akkor ott, s ha végigmegyek a Gömöri Múzeum középkort bemutató állandó kiállításán, pontosan tudom, melyek voltak azok az edények, amelyeket akkor és ott találtunk. Aki arra jár, és teheti, sétáljon körbe ezen a téren, aztán nézzen be a múzeumba, fedezze fel magának Gömör rejtőzködő emlékeit.