A Comenius Egyetem szakértőihez hangrobbanásról érkeztek bejelentések, amit egy meteorit okozott még hétfőn Rimaszombat térségében – erősítette meg Juraj Tóth csillagász, a Matematikai, Fizikai és Informatikai Kar munkatársa.
Meteorit okozott hangrobbanást Rimaszombatnál
„A bolida nappali átrepülését világosan megerősítették az európai bolidafigyelő kamerarendszer felvételei, illetve például magyarországi felvételek is. Mivel Szlovákiában csak éjszakai bolidafigyelő kamerákat működtetünk, nekünk nincsenek olyan felvételeink, amelyeket kielemezhetnénk” – magyarázta Tóth.
A bolida légkörbe való belépését az Ondřejovban található Cseh Tudományos Akadémia Csillagászati Intézete is vizsgálja, munkatársai próbálják kiszámítani a pályáját és a darabjai lehetséges szlovákiai becsapódásának helyét. „Ha több információ áll majd rendelkezésünkre, meteoritkereső akciót szervezünk és tájékoztatjuk a nyilvánosságot” – tette hozzá Tóth.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.