Mentősre támadtak egy sürgősségi osztályon

mentőautó k

Megtámadtak egy mentőápolót csütörtökön az Gyermekbetegségek Országos Intézetének (NÚDCH) sürgősségi osztályán (OUP). Az ügyet a rendőrség vizsgálja – tájékoztatott Dana Kamenická, a NÚDCH szóvivője.

„Sajnos egyre gyakrabban találkozunk agresszióval az egészségügyi intézményben” – közölte a szóvivő, és hozzátette, a csütörtöki támadás során letépték a mentőstől a reszpirátort, és arcul ütötték.

A mentősök rendszeresen találják szemben magukat agresszíven viselkedő emberekkel. „Szeretném megnyugtatni a szülőket, hogy minden gyerek fontos számunkra, és ugyanilyen fontos, hogy minden gyerek időben, késedelem nélkül kapjon orvosi ellátást a sürgősségi osztályon” – mondta Peter Barton, a NÚDCH igazgatója.

 Az igazgató tájékoztatása szerint minden beteg állapotát felmérik, és eszerint állapítják meg a kockázati szintet. „A gyerek állapota alapján döntünk a kezelés sürgősségéről. Ezért arra kérjük a szülőket, bízzanak az egészségügyi dolgozókban és tartsák be az utasításaikat. Az ilyen helyzetekben az erőszak biztosan nem segít sem a szülőknek, sem a mentősöknek” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?