Mentőállomás és Billa épül Bősön

Mindkét beruházás jövő évben valósul meg (A szerző felvétele)
Bős |

Az utóbbi hetekben körvonalazódott annak a teleknek a sorsa, melyet az Egészségügyi Mentőszolgálat kért a várostól.

Fontos érv volt a telek kiválasztása mellett, hogy a városi infrastruktúra, a hálózati bekötések rendelkezésre álljanak területen és a főúton legyen, hogy az induló mentőautók könnyebben és gyorsabban megközelíthessék a rászorulókat.

Csereszerződés

A kiválasztott 759 négyzetméteres parcella fekvése a Patasi úthoz közel, a gyársori kereszteződésnél található. A fejlesztést a mentősök saját költségükön végzik, azonban a telket nem szeretnék megvásárolni. Egy hosszú távú bérleti szerződés a cél, melynek havi összege 1-100 euróig terjedhet, a pontos összegben később állapodnak meg. A beruházás azonban addig várat magára, míg a kívánt telek nem kerül a város tulajdonába. A képviselő-testületi ülésre előkészítettek egy csereszerződést, mely ezen kívül a parcellán kívül még tartalmaz több másikat is. Összesen 1400 négyzetmétert ajánlott fel a város, cserébe 2800 négyzetmétert kap vissza, melyek közt a leendő mentőállomás területe is szerepel.

„A csereszerződéssel nem kerül pénzbe a telekcsere, a területi problémák, és az itt felmerült tulajdonviszonyok megoldódnak. A mentőállomásért nem kell a városnak fizetnie. Bérleti szerződést kötünk majd egymással, 15 éves, vagy hosszabb távú bérletbe adjuk a telket. Ezt még nem tudjuk pontosan, mert még nem a városé. Először meg kell cserélni a telkeket, utána kötjük meg a szerződést. A mentőállomás már jövőre meg is épül. Európai unios pénz van rá, a járásban minden városban épül új mentőállomás”

– mondta el az ülésen Fenes Iván, Bős polgármestere.

Egyik lehetséges megoldásként a Szolgáltatások házába került volna a Billa (A szerző felvétele)

Új élelmiszeráruház

Már hónapokkal ezelőtt felmerült egy új áruház létesítése a városban, de eddig még nem volt biztos, hogy ki, hova és pontosan mikor építkezne. A polgármester ez év júniusában még úgy nyilatkozott, hogy két területet céloztak meg a beruházás számára, egy zöld, erdős területet, illetve a Szolgáltatások házát, amire egyébként is ráférne a korszerűsítés, ugyanis az alumínium ablakok és a vasbeton konstrukció miatt hatalmas rezsiköltséget emészt fel. Nem akarják eladni az épületet, de felmerült lehetséges megoldásként, hogy az alsó részét bérbe adják a Billának. Szerették volna tíz évre előre elkérni a bérleti díjat, amelyből az épület többi részét korszerűsítették volna. Ez a lehetőség azonban nem valósul meg.

A most szerdai ülésen biztossá vált, hogy a Billa a leendő mentőállomás mellett építi meg első üzletét a városban. „Az állami gazdaság régi kultúrházat elbontják és azon a részen lesz majd a Billa. Már készülnek a tervek és ez jövő évben valószínűleg szintén megépül. Ezekkel a beruházásokkal ezt a területet teljes mértékben revitalizálni tudjuk. Mindezekkel együtt persze megújul ott a járda és a közmű is” – mondta el a polgármester. A jövőben összesen legalább három üzletközpont kialakítását tervezik Bősön.

A mentőállomás telepítését és az előkészített csereszerződést minden jelenlévő képviselő, 12-ből 9 egyöntetűen megszavazta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?