Méltányosabb elbírálást várnak

Méhi. Nagyobb odafigyelést, a sajátságos helyzetüknek megfelelő pályázati lehetőségeket, a pályázatok méltányos elbírálást várnák el a Sajó Mente Mikrorégió településeinek polgármesterei.

Méhi. Nagyobb odafigyelést, a sajátságos helyzetüknek megfelelő pályázati lehetőségeket, a pályázatok méltányos elbírálást várnák el a Sajó Mente Mikrorégió településeinek polgármesterei.

A 2007–2013-as uniós pályázati rendszerben való részvétel lehetőségeinek elemzése mellett egy, a Besztercebánya megye vezetése számára elkészített egységes álláspont kidolgozása is szerepelt az hét elején Méhiben tartott előkészítő tanácskozáson. A dokumentummal a március közepére tervezett kihelyezett megyegyűlésen foglalkoznak majd a megyei képviselők.

A mikrorégió elnöke, Dubov?ský László szerint sok hasznos és megvalósítható elképzelés született, ezek koordinálása lesz a feladat a közeljövőben. A kistérségben élők számára még mindig a csatornázás, az ivóvízhálózat, a közutak állapota, az alacsony foglalkoztatottság, a nehéz szociális helyzetben lévők igen magas aránya és a hiányos infrastruktúra a legnagyobb gond.

Összehasonlítva az ország más régióival, még mindig komoly lemaradás mutatható ki a Sajó mentén. A kistérség minden településén készülnek a pályázatok, van olyan falu, ahol négy tervezetet szeretnének benyújtani. Kiemelten fontos lehetőségként kezelték a LEADERprogramot, ebben a támogatási rendszerben jó esélyekkel tudnának pénzhez jutni a Sajó Mente Mikrorégió falvai.

A polgármesterek meghallgatták a Gömöri Városok és Falvak Társulásának legutóbbi üléséről szóló beszámolót, néhányan azonban megjegyezték, nem érzik az erős érdekvédelmet ebben a társulásban, és eddig konkrét segítséget sem kaptak. A kistérségben a határokon átnyúló gazdasági, önkormányzati, kulturális és társadalmi kapcsolatok bővítésének érdekében közös pályázat kidolgozásának lehetősége is felmerült. Ennek előfeltételei már adottak, szinte mindegyik községnek van magyarországi testvértelepülése. A márciusban Nagyrőcén tartandó kihelyezett megyegyűlésen ezzel a kérdéssel is foglalkozni szeretnének.

„A mikrorégió tanácskozásait mindig más-más helyszínen tartjuk, ezzel is az egységességet és a tagtelepülések fontos szerepét igyekszünk hangsúlyozni. A Sajó menti településeknek még mindig húsz-harminc éves lemaradást kell behozniuk, magyarán olyan problémákkal kell megbirkóznunk, amelyeket az ország más részein már évtizedekkel ezelőtt megoldottak. Ezekről a gondokról és a megoldási javaslatokat szeretnénk a megye?gyűlésen tárgyalni” – mondta lapunknak Dubovský László, a mikrorégió elnöke.

Fontos a régió felzárkóztatása

Az unióban a 90-es években felismerték a régiók fejlődésének jelentőségét. Figyelembe vették a vidéki térségek környezeti, gazdasági, szociális és kulturális dimenzióit is. Új fejlesztési módszereket dolgoztak ki, bevonták a környező közösségeket is. Éppen a „hagyományos fejlesztési politika időszerű átalakításának érdekében született meg az Európai Unió LEADER programja. A LEADER rövidítés a program francia elnevezésének kezdőbetűiből származik: Liaison Entre Actions pour le Development de ľ Economie Rurale, magyarra fordítva: Közösségi Kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében. A Magyarországon jók a tapasztalatok a programmal, számos, korábban hátrányos helyzetű települést sikerült felzárkóztatni. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?