Melegedő sátor felállítását tervezik Komáromban

Komárom. A hajléktalanoknak való segítségnyújtás volt a témája annak a tegnapi megbeszélésnek, amelyet az LPSI (Lokálne partnerstvo sociálnej inklúzie) civil szervezet, illetve annak az érsekújvári, komáromi, vágsellyei térséget felölelő irodája, a LOKI kezdeményezett.

Komárom. A hajléktalanoknak való segítségnyújtás volt a témája annak a tegnapi megbeszélésnek, amelyet az LPSI (Lokálne partnerstvo sociálnej inklúzie) civil szervezet, illetve annak az érsekújvári, komáromi, vágsellyei térséget felölelő irodája, a LOKI kezdeményezett. A találkozóra a városi hivatal szociális és polgári védelmi osztályának munkatársai, az egyházak, a munka-, szociális és családügyi hivatal, a Vöröskereszt, valamint a városi és vasúti rendőrség képviselői kaptak meghívást. Az LPSI és a LOKI munkatársai elsősorban arra voltak kíváncsiak, mit tettek eddig és mit tehetnek a jövőben a hajléktalanok megsegítéséért.

Rozália Botošová, a LOKI konzultánsa szerint a Komáromban élő hajléktalanok száma közel százra tehető. Dubány Katalin, a városi hivatal szociális osztályának vezetője lapunknak korábban azt nyilatkozta, a város mintegy negyven hajléktalant tart számon, akiket fűthető bódékban el is tudnak szállásolni. A két szám közötti különbség abból adódik, hogy a város egyelőre nem sorolja a hajléktalanok közé a bástyarendszer katakombáiban meghúzódó, zömében roma családokat. A bástyák tervezett kiürítésével azonban ezek a személyek is az utcára kerülhetnek. „A város utcáin 30–50 hajléktalannal találkozhatunk rendszeresen” – mondta Tóth Sándor, a városi rendőrség szakreferense. A felmérés során az is kiderült, a komáromi hajléktalanok közül harmincan a járásbeli Madarról költöztek fel a városba és egy gútai illetőségű férfi is akad közöttük. Ezzel kapcsolatban Dubány Katalin megjegyezte: a falvaknak is részt kellene vállalniuk a probléma megoldásában, nem lehet elvárni Komáromtól, hogy más települések lakosait is a város lássa el.

Az elhangzott hozzászólásokból kiderült: szinte valamennyi szervezet végzett már gyűjtést a rászorultak, ezen belül a hajléktalanok számára. Főleg ruhaneműt, takarókat, karácsonykor élelmiszercsomagokat osztanak, ám pénzt nem tudnak felajánlani. Fazekas László református lelkész elmondta: próbálkoztak ételosztással is, kezdetben öt személy járt hozzájuk, majd sorra elmaradoztak. Felvetődött: a hajléktalanok közül többen a legminimálisabb együttműködésre sem hajlandók, és szinte már a segítséget sem fogadják el. Az pillanatnyilag teljesen kizárt, hogy újabb hajléktalanszállást hozzon létre a város, ezért felvetődött legalább egy melegedő létesítésének gondolata. Siliga Vilmos, a városi hivatal polgári védelmi osztályának munkatársa felajánlotta: egy sátorral és kályhával hozzá tudnának járulni e terv megvalósításához, és a sátorban az ételosztás is megoldható lenne. Az ebédet a hajléktalanok számára valamelyik iskola vagy az idősek otthonának konyháján lehetne megfőzni, kiosztását az egyházak vagy más civil szervezetek önkéntesei vállalnák. Az is felvetődött, hogy a sátor kifűtéséhez szükséges fát Madar községtől kérhetné a város, hiszen több tucat madari gyarapítja a komáromi hajléktalanok táborát. A legfontosabb kérdés – az ebéd finanszírozása – azonban továbbra is nyitott maradt. Szabó Béla alpolgármester megjegyezte: a költségvetésben erre a célra nemigen találnak már forrást. A találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy november 21-én ismét találkoznak, és beszámolnak arról, mit sikerült a melegedő megvalósítása érdekében tenniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?