Megvétózta a bizottságok összetételét Komárom polgármestere

Komárom |

<p>Megvétózta az önkormányzat szakbizottságainak összetételére vonatkozó, a testület által múlt héten elfogadott határozatot Stubendek László (független) polgármester. Döntése, amelyet a hirtelenjében összehívott keddi tanácsülésen jelentett be, komoly felháborodást váltott ki az egyes képviselői csoportok körében.</p>

A hatályos jogszabály szerint a polgármester akkor élhet vétójogával, ha egy határozat törvényellenes vagy nyilvánvalóan előnytelen a városra nézve. „Esetünkben egyik kritérium sem állja meg a helyét, a polgármester pedig semmilyen magyarázattal nem szolgált – mondta lapunknak Ondrej Gajdáč (független) képviselő. – Többhetes egyeztetést követően született meg a szakbizottsági helyek elosztására vonatkozó megegyezés a négy, azaz a hidas, az MKP-s, valamint a két független képviselői csoport között. Mindenki tett engedményeket, de végül korrekt megállapodás született. Ennek része volt az is, hogy tiszteletben tartjuk egymás jelöltjeit.

Nagyon szerencsétlen lépésnek tartom a polgármester részéről a vétót, rossz jelzés a jövőre nézve.” Kollégája véleményét osztja Andruskó Imre (Híd-frakció) képviselő is. „Először akkor rúgta fel az egyezséget a polgármester, amikor az előzetes megállapodás ellenére a tanácsban nem adott egyetlen helyet sem az MKP-s képviselőknek, most pedig a bizottságok összetételébe akar belenyúlni, miközben maga is részt vett az összes tárgyaláson és ott nem emelt kifogást” – hangsúlyozta a képviselő.

Keszegh Béla alpolgármester viszont úgy véli, van törvényes alapja a polgármesteri vétónak. „A Komáromi Függetlenek Csoportja támogatja a polgármestert abban, hogy átláthatóbb legyen a város irányítása, nem lehet a korábbi évek rossz gyakorlatára építeni. Mindamellett figyelembe vesszük az egyes csoportok közti egyezséget is” – fogalmazott diplomatikusan.

„Az elfogadott határozat ugyan nem törvényellenes, de megítélésem szerint előnytelen a városnak– nyilatkozta lapunknak szerdán Stubendek László. – Már a testületi ülésen, az anyag tárgyalása során felmerült néhány személy neve, akik munkájukból, vagy az egyes városi cégekben betöltött funkciójukból kifolyólag kötődnek a városhoz, ami elfogadhatatlanná teszi, hogy bizottsági tagok legyenek. Ez az érv az ülésen is vitát váltott ki, ennek ellenére a képviselők megszavazták az anyagot. Jogászokkal, az alpolgármesterekkel konzultálva jutottam arra az elhatározásra, hogy megvétózom a határozatot. Amikor polgármesterré választottak, azt tűztem ki célul, hogy áltáthatóbbá teszem a város ügyeit, ezt szolgálja a mostani döntésem is.”

Stubendek László jelezte, a lehető legrövidebb időn belül összehívja a soron kívüli ülést, hogy újratárgyalhassák az anyagot. Itt lehetőségük lesz a képviselőknek letörni a vétót, azaz megerősíteni az eredeti határozatot, vagy új neveket javasolni a bizottságokba. Az egyeztetés azonban akár ismét heteket vehet igénybe.

A bizottságok felállítása már csak azért is sürgető, mert a város költségvetési provizóriummal működik. A büdzsé testületi megtárgyalása előtt viszont az egyes szakbizottságoknak is véleményeznie kell az anyagot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?