Megvan a halottaskocsi

Zsigárd. A hétvégén megkerült a község régi, egykor lóval vontatott halottaskocsija, amely szeptember 10-én tűnt el.

Az értékes halottaskocsi már egy másik, kulcsra zárható garázsban várja, hogy a falumúzeumba kerüljönSzőcs Hajnalka felvételeA hintót egy galántai rendszámú Avia tehergépkocsin szállították el a volt helyi nemzeti bizottság (hnb) épülete melletti, egykor kőfaragó műhelyként szolgáló, most használaton kívül álló garázsból. Azt, ahogyan a kocsit fényes nappal teherautóra rakják, a faluból állítólag senki sem látta, csak a szomszéd, Kiss László, a helyi képviselő-testület tagja vette észre, hogy a főútra éppen felhajtó, Királyrév felé távozó teherautó ponyvája alatt ott a hintó. Miután erre figyelmeztette Baranyay Alajos polgármestert, október 12-én közösen feljelentést tettek a farkasdi rendőrőrsön. A múlt héten pénteken a farkasdi rendőrőrs két rendőre egy királyrévi illetőségű férfi társaságában jelent meg a zsigárdi községházán, hogy bejelentsék, megkerült a hintó. A királyrévi férfi a polgármesternek is elmondta, amit korábban a rendőröknek: negyedmagával ő vitte el a halottaskocsit a gazdabolt telkén lévő garázsból, de állítása szerint nem lopta, hanem kétezer koronáért megvásárolta a gazdabolt tulajdonosától. Állítása szerint a bolttulajdonos maga is segített felrakni a kocsit a teherautóra, ő pedig ott, helyben, három tanú szeme láttára fizette ki neki a kétezer koronát. Kőrös Zoltán, a gazdabolt és az egykori hnb-telek tulajdonosa csak nevetett, amikor megkérdeztük, mi igaz mindabból, amit a királyfai férfi állítólag a rendőröknek is elmondott. „Nincs ebben egy szem igazság sem – állította. – Ha én azt a kocsit el akartam volna adni, már öt-hat évvel ezelőtt megtehettem volna. Hiszen hat évig itt állt az udvaron, senki nem törődött vele, és már többen érdeklődtek iránta, de mondtam, nem eladó. A fiaim is azért tolták be nyáron a garázsba, mert az udvart átalakították, vendéglőt akarnak ott kialakítani, és gondolták, ha nem kell a kocsi senkinek, felújítják és beállítják a vendéglő udvarára.” Kőrös Zoltán nem is igazán csodálkozott azon, amivel vádolják. „Ha valaki ellopta a kocsit, és most menteni akarja magát, akkor az így működik, rám akarja fogni, hogy én vagyok a bűnös” – mondja. A tulajdonos ma is kitart állítása mellett, hogy aznap, amikor a kocsi eltűnt, senkit sem látott a garázs környékén, nem vette észre, hogy onnét valamit elvisznek. Azt is elmondta, hogy a garázs nem volt kulcsra zárva, hanem egy öreg rozsdás lakat volt rajta, amit kulcs nélkül is le lehetett venni. „Furcsa, hogy addig senki sem figyelmeztetett, milyen értékes a kocsi, csak amikor eltűnt, derült ki, hogy állítólag százezer koronát ér” – méltatlankodott. A királyfai férfit nem sikerült megtalálnunk, mert a faluban a nevét nem tudták megmondani, pedig állítólag valamikor a zsigárdi szövetkezetben dolgozott, tehát látásból bárki ismerhette. A rendőrségen az ügy vizsgálatának kezdeti stádiuma miatt nem szolgáltak konkrét adatokkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?