Jelentős nap a mai a Szlovák Atlétikai Szövetség (SAZ) és az Érsekújvári Atlétiai Klub történetében, egymillió eurós beruházás keretében teljesen megújult a Sziget parkerdőben lévő sportkomplexum.
Megújult az érsekújvári Sziget parkerdő sportkomplexuma
A ma reggeli ünnepélyes átadáson, amely közös futással ért véget a nyolcsávos futópályán megtudtuk, hogy az állami támogatáson kívül Nyitra megye önkormányzata és a város önkormányzata is jelentős összeggel támogatta a beruházást. A lelátók építéséhez, illetve bővítéséhez a Sporttámogatási Alaptól kaptak segítséget. A megnyitón Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere köszöntötte Branislav Becíket Nyitra megye elnökét, Ladislav Asványit a SAZ alelnökét, továbbá Ján Záhončíkot a Sporttámogatási Alap képviseletében.
Branislav Becík megyeelnök az átadáson hangsúlyozta, az új komplexum átadásával az ifjú sporttehetségek fejlesztését támogatják, a megyében több mint 400 sportklub, mintegy 16 ezer reményteljesen ifjú tehetség van. Több szakaszban, több éven át zajlottak a felújítási munkálatok a tanulmány kidolgozásától és a tervdokumentáció elkészítésétől. A megújult atlétikai infrastruktúra megfelel az IAAF nemzetközi atlétikai versenyek szervezésére vonatkozó kritériumoknak. Az érsekújvári Sziget parkerdőben egy ovális pálya épült nyolc pályával, megújultak a műszaki épületek. Korszerű nézőtéri lelátó és szemet gyönyörködtető gyep teszi teljessé az összhangot. Az atlétika a tornával és az úszással együtt azon három alapvető sportág közé tartozik, amely a gyerekek és fiatalok kulcsfontosságú mozgáskészségeit és képességeit fejleszti. Az atlétikának több mint hatvan éves hagyománya van Érsekújvárban, a helyi klub Nyitra megye egész területéről tömöríti a versenyzőket. Már az egykori Csehszlovákia idején is nagy sikereket értek el. Az atlétikai stadionban több tucatnyi iskolai versenyt rendeznek más járások számára is, a Szlovák Atlétikai Szövetség regionális versenyeit, a serdülők és tanulók államközi találkozóit, és nagy hagyománya van az Érsekújvár Pajzsa nemzetközi atlétikai találkozónak. Az AC Nové Zámky Klub az atlétika központja, Nyitrai megyének, beleértve a Komáromi, Vágsellyei, Lévai és Aranyosmaróti járásokat, az itt élő tehetséges fiatalokat. Szlovákia önállósodása óta rendszeresen a legjobb tíz között szerepelnek az érsekújváriak.
Az érsekújvári sport komplexumban a klub tevékenységéhez szükséges egészségügyi létesítmények, öltözők található, továbbá szauna, tornaterem, irodák internetkapcsolattal, táblák, akadályok, eredményjelző, időmérő és raktár. A 21. századbeli sportlétesítmény paramétereinek megfelelő stadion is megfelel a biztonsági és higiéniai követelményeknek. A kormány 2019. június 12-i döntése alapján 5 millió eurót különítettek el a Szlovák Atléták Szövetségének az atlétapályák felújítására. Érsekújvár 325 280,58 euróval, Nyitra megye 350 ezer euróval támogatta az építési munkálatokat. A sport komplexum felújítására összességében 1 080 200,58 eurót fordítottak. A beruházás részét képezi egy 400 méter hosszú atlétikai ovál építése, 10-13 mm vastagságú mesterséges poliuretán felülettel, ami vízálló. A területet a helyi atlétikai klub edzéseire és a város lakosainak szabadidős tevékenységeire nyit új lehetőséget. A nyolc pálya és a technikai szakágak szektoraiból álló atlétikai stadion a régió más klubjai előtt is nyitott, használhatják sportedzésekre, például fitneszedzésekre, nyilvános futóedzésekre. A stadiont úgy tervezték, hogy megfeleljen az IAAF kritériumainak, amelyek az ifjúsági kategóriájú nemzetközi atlétikai versenyek megrendezésére vonatkoznak. Az eredeti nézőtér már nem felelt meg az elvárásoknak, a Sportfejlesztési Alapból kapott 358 563 euróból, a Municipal Multifunctional Sports Complex Nové Zámky – Sziget projektre. Felújították a főtribünt az eredeti dombrész átalakításával, a lelátók kapacitását 2 055 ülőhellyel bővítették. A gyepszőnyegről automata öntözőrendszer gondoskodik, a létesítmény kezelője a városi Novovital cég. A felújítás utolsó szakaszában parkosítják a területet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.