Megújult a kórház betegfelvételi osztálya

<p>Kassa. A tervezettnél korábban adják át a Kassai Egyetemi Gyermekkórház felújított központi betegfelvételi osztályát.</p>

KOCSIS EDINA

Ezzel a kórház befejezte a tavaly májusban elkezdett mintegy 14 millió eurós átépítési és felújítási munkálatok első szakaszát. Ingrid Urbančíková, a kórház igazgatója elmondta, a rekonstrukció első része az építési munkálatokkal és az orvosi műszerek beszerzésével együtt megközelítőleg 370 ezer euróba került. A beruházást vissza nem térítendő uniós támogatásból finanszírozták. A betegfelvételi osztály helyiségeinek eredeti felosztása nem felelt meg a páciensek és az egészségügyi dolgozók szükségleteinek, ezért tágasabbá alakították a várótermet, két orvosi rendelőt és a hozzájuk tartozó termeket pedig felújították. „A betegfelvételi osztály egy megfigyelőhelyiséggel is bővült, amelyet két betegággyal és a megfigyeléshez szükséges műszerekkel szereltünk fel” – közölte Ingrid Urbančíková. Az igazgató szerint a megújult helyiségek átadásával jelentősen javult a betegellátás színvonala, ami nagyon fontos, ugyanis a kórház évente 12 ezer gyereket lát el.

A munkások jelenleg is dolgoznak az ablakcseréken és az épület hőszigetelésén. A gyermekkórház középső blokkjára két új emeletet építettek, ahol a gyermeksebészeti osztályt és műtőket helyeznek el. A kórház saját gyógyszertár létrehozását is tervezi. Ingrid Urbančíková elmondta, bár a munkálatok második szakaszába léptek, még nagyon sok feladat vár rájuk, és nagyon nehéz a teljes rekonstrukciót úgy elvégezni, hogy a kórház folyamatosan üzemel. „A városban, sőt a megyében sincs olyan hely, ahová áthelyezhetnénk a pácienseket” – magyarázta az igazgató. A kórház vezetősége a betegek és családtagjaik türelmét kéri. „A felújítás után véget ér a hosszú évek óta tartó provizórium, és végre tisztességes helyen nyújthatunk színvonalas egészségügyi szolgáltatást a pácienseinknek” – nyilatkozta Ingrid Urbančíková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?