Nyitra. Október elsejével kezdetét vette a helyi sörgyár leépítése, a tulajdonos holland Heineken Slovensko társaság, amely 1997-ben vette meg a márkát, úgy döntött, a Corgoň sört a jövő évtől Ógyallán főzik.
Megszűnik a nyitrai sörgyár, a Corgoňt Ógyallán főzik majd
Az elkövetkező hetekben átköltöztetik a gépeket és felszereléseket a Heineken ógyallai és rimaszombati sörgyárába, a nyitrai üzemcsarnokot pedig vagy a városnak, vagy a megyei önkormányzatnak szeretnék eladni. Erről még folynak tárgyalások, az épület ugyanis csak termelési célokra használható, tehát a leendő tulajdonosnak kizárólag úgy érné meg a vásár, ha rögtön szolvens befektetőt is találna.
Az átszervezéssel egyidejűleg kétszáznegyven alkalmazottját is elbocsátja a Heineken Slovakia; többségük nyilván a nyitrai üzem 120 dolgozója közül kerül ki. „Néhány embernek tudunk munkát ajánlani Ógyallán, és a közlekedést is biztosítjuk számukra, a többiek végkielégítést kapnak. Már felvettük a kapcsolatot néhány nyitrai üzemmel, nem tudnák-e felvenni az elbocsátott alkalmazottainkat, és aki igényt tart rá, a jelentkezése vagy az életrajza megírásában is segítünk – mondta el lapunknak a cég szóvivője, Peter Švec.
A Corgoň a Heineken-csoport piacvezető márkája Szlovákiában, és 1896 óta Nyitrán főzik, de a söreladás csökkenése miatt a gyár fenntartása már nem kifizetődő a tulajdonos számára. A fokozatos leépítés tavaly kezdődött, amikor a Heineken a turócszentmártoni sörgyárat zárta be, idén pedig a nyitrai mellett egy romániai sörgyárat is felszámol. „Nyáron a tavaszi mutatókhoz képest tizenhat százalékkal csökkent a söreladás Szlovákiában, és számításaink szerint ez a tendencia a magas adók miatt folytatódni fog. Piacvezető pozíciónkat csak úgy őrizhetjük meg, ha a legvonzóbb márkákat támogatjuk, valamint ésszerűsítjük a termelést – fejtette ki Švec. Annak ellenére, hogy a termelés megszűnik, a Heineken Slovakia adminisztratív központja Nyitrán marad.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.